Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Képek | Kultúra

VV7: Mini orgiával indult a show - galéria

2014-11-18 12:29:10

Már az első este eltűntek a gátlások a villalakókból. Ahogy azt Laci (23) már a kisfilmjében megígérte, minden nőt az ujja köré csavar, és ő lesz az alfahím a villában.

Első áldozata Dóri (29) lett, aki eleinte ugyan kicsit még tartotta magát, de mire lefekvésre került a sor, a pezsgőnek és Laci kitartó nyomulásának hála kicsit ő is engedett a csábításnak. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy az éjszaka folyamán igencsak összemelegedtek egymással.Igaz, Laci egy az udvarlási módszert vetette be, azt mondta Dórinak, hogy nem az esete, amitől a lány rettentően felkapta a vizet.

– Valójában nem vagy az esetem, de szerintem azért mi még találkozni fogunk kint – mondta Laci, aki tudta, hogy kijelentésével mennyire megbántja a lányt. De úgy tűnik, a taktika hatott, ugyanis alig pár perccel később már a sörösdobozt, sőt a fejét is Dóri melle közé dugta. Lefekvéskor pedig arra is megkérte, hogy simogassa meg egy kicsit. A kedves kis simulásból egyelőre nem lett több, de úgy tűnik, Laci és Dóri már az első este igencsak összebarátkozott.

Blikk-összeállítás
Fotó: Fuszek Gábor

VV7: Mini orgiával indult a show - galéria
VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria VV7: Mini orgiával indult a show - galéria