Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Egyéb

Igazán látványos húsvéti tojások

2015-03-10 12:21:20

A húsvét a katolikus egyház legfontosabb ünnepe. A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Hazánkban a mai napig számos szokással emlékezünk meg róla.

A tojás az élet születésének, a termékenységnek a legősibb jelképe. A keresztények számára a feltámadást is jelképezi. Voltak kultúrák, amelyekben a halott mellé tojást tettek a sírba, hogy azzal rendezze a túlvilágon az adósságait.

A középkori keresztények a böjt ideje alatt nem ettek tojást, viszont a tyúkok szorgalmasan tojtak, így húsvétra sok gyűlt fel, amit meg kellett enni, ezért került az ünnepi étlapra olyan sok tojás. Egy középkori hiedelem szerint nagypénteken feltört tojást egy pohár vízbe kell csurgatni, mert az így elkapott forma elárulja, hogy milyen aratásra számíthattak.

A húsvéti tojás elrejtésének és megkeresésnek szokása a 17. századig nyúlik vissza. A hímes tojás-készítés hagyománya Ukrajnából ered, ahol színes tojásokkal hódoltak a napnak a tavasz ünnepén. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek mind a festésnek.
Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor. Emellett a vörösnek mágikus bajelhárító, védő erőt is tulajdonítottak a régiek. Eleinte csak egyszínűek voltak a festett tojások, később karcolással, majd viasszal mintákat is rajzoltak rájuk. A minták tájegységenként változtak, a keresztény szimbólumok mellett találhatunk virágokat és gyümölcsöket is.
A locsolkodásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. A fiúk sok helyen amulettként megőrizték a locsolásért kapott hímes tojásokat.

A tojásfestés, a tojásírás, és a tojáskarcolás tudományát a hozzáértők minden évben igyekeznek átadni a fiatal generációnak. Somogy megyében, Szennán, a mintákat forró, olvasztott viasszal, fanyelű írókával rajzolják a tojásokra, míg a Tolna megyei Váralján a főtt tojásokat hagymahéjjal színezik.

A finnugor hagyományok szerint a világunk egy őstojásból keletkezett. Kínában a nászágy alá rakják, hogy termékenyek, egészségesek és hosszú életűek legyenek. A buddhizmusban a feltörése elősegíti a megvilágosodást, vagyis az újjászületést.

Mi pedig az otthonunkat díszítjük vele – a húsvétra várva.

Igazán látványos húsvéti tojások
Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások Igazán látványos húsvéti tojások