Hírek
2017. Január 23. 14:37, hétfő |
PR
Forrás: (x)
Új SUNSET klip a hamarosan megjelenő WE ARE ETERNITY-ről: MOTIVATOR

A „Motivator” az eddigi legpopulárisabb dalunk. Talán az első olyan szám volt, amit tisztán a lemezre írtunk és nem egy régi próbatermi dal újragondolása.
A szöveg motiválni próbálja a hallgatót. Annyi csendes művész tevékenykedik a világban, akikről csak azért tudunk, mert félnek megmutatni magukat és ezért sokszor nem is alkotnak. Őket szeretnénk kimozdítani ebből az állapotból, mert az önmegvalósító emberek viszik előre a világunkat.
Célegyenesben a „We Are Eternity”. Ahogy a címe is mutatja, újra a rock ’n’ roll nyelvén is fogunk énekelni, de ez nem azt jelenti, hogy örök búcsút vettünk a magyar szövegektől. A dalszövegeket Dáci verseiből Sanyi fordította, és - ahogy eddig is - Zozi hozta az ének dallamokat.
Január végén elkezdjük országjáró turnénkat a KIES zenekarral, március 18.-án, pedig hivatalosan is bemutatjuk a „We Are Eternity”-t a Dürer Kertben, ahova extra látvánnyal, meglepetés vendégekkel és pályafutásunk leghosszabb műsorával készülünk!
01.27. Szombathely – Végállomás Klub
01.28. Komárno (SK) – Rock Club 25
02.03. Miskolc – Corner Stage
02.04. Eger – Zöld Pecsét
02.09. Szeged – Grand Café Várkert
02.10. Temerin (SRB) – Road House
02.11. Óbecse (SRB) – Club Floyd
02.24. Kecskemét – Kilele Music Cafe
03.18. BUDAPEST – DÜRER KERT (nincs Kies)
FACEBOOK: https://www.facebook.com/sunsethungary
YOUTUBE: http://www.youtube.com/sunsethungarymusic
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/sunsetmusicofficial
WEB: http://www.sunsetmusic.hu
MAIL: info@sunsetmusic.hu
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 28. 17:48, kedd | PR
Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water
Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos árbevétellel működik, és 13 országba szállít izotonóniás, sport- és vitaminitalokat.
2023. November 22. 09:12, szerda | PR
K&H: fékre lépett a gyerekinfláció is.
2023. November 15. 15:27, szerda | PR
Újabb magyar innovációs siker: gél formában szedhetjük a vitaminokat
Korábban nem ismert módon könnyíti meg a vitaminszedést a magyar fejlesztésű gélvitamin.
2023. November 07. 10:43, kedd | PR
Újra MagyarBrands díjas a Jánosik Kft.
Hatodszor nyerte el a MagyarBrands díjat a Jánosik és Társai Kft. - tájékoztatott Jánosik Lajos, a Jánosik és Társai Kft. tulajdonosa.