A régi képeslapok mind érdekesek, szépek. A hátukon hordozott kézírással, a személynek szóló üzenettel, vallomással, a hajdani bélyeggel, postabélyegzővel, s hitelességet igazoló dátummal. Valóban a múlt jelei a mának, annak, kinek kezébe kerül ez az okos, szép emberi „találmány”. (Remélhetőleg nem következik el az az idő, amikor végleg megszűnik, internet ide vagy oda…) Virágok, lepkék, ünnepi aktualitások, szerelmes édes giccsek, mind-mind nagyszerű, ha már elég régi. De kétségtelenül a legizgalmasabbak azok a dokumentumnak számító képeslapok, amelyeken a települések képei láthatóak, s az épületek többsége azokból ma is megtalálható. Imeli László bicskei gyűjtő mintegy 1200 darabos kollekciójából válogattak a harminckettedik éve megrendezett Bicskei Napok nyitó kiállítására. Érdemes elböngészni közöttük!

Különös, de tény, hogy a virágkertész és -kereskedő Imeli László képeslapgyűjtő szenvedélye éppen az internetezés miatt teljesedhetett ki. - Nem értem volna rá aukciókra, antikváriumokba, öreg házakba, padlásokra járni, hagyatékokat felkutatni – mondja.

– A családom ősbicskei, anyai dédapám, Safarek ferenc 1864-ben született az egyházi anyakönyv tanúsága szerint. Édesapám Héregről nősült ide, az Imeli név innen ered, ő kezdte a kertészetet is, amit én folytatok. Mindig érdekelt a helytörténet, a régi képeslapok is, de mint logikus, bicskei képeslapot nem Bicskén találsz. Mert hogy azokat elküldték, nem? – fogalmazza meg a kézenfekvő tényt, amivel alig gondolunk. Hát persze! Nyilván az örök város Velence régi és postai nyelven „futott-nak” nevezett, azaz elküldött anzikszai szerte a világban szétfutottak. Ezrével küldték el őket, pont otthon maradt a legkevesebb, s azok üresek.

Imeli László 1200 darabos gyűjteménnyel rendelkezik.
- Az interneten kezdtem el vadászni a bicskei, majd a környékbeli képeslapok után, egyre céltudatosabban. És egyre többet találtam – meséli a kezdeteket, amelyek nem is régre nyúlnak vissza. Alig öt esztendő alatt gyűlt össze az 1200 képeslap, az egykori – s most ismét „újjászületett” bicskei járás falvainak kiadványaiból. Százéves körüliek általában, háború utáni alig-alig találgató köztük, pedig egy 50-es évekbeli is hetvenéves lenne, nem mai vacak. A bicskei kultúrház falán nagyon jól elhelyezett gyűjtemény egy-egy darabja kinagyított másolat, jobban szemügyre vehető. Az eredetiek elölről-hátulról mutatják magukat, a korabeli kézírások a helyesírási hibákkal, illemtudó megszólításokkal szívszorító élményt nyújtanak a mai technicizált világban!

Érkezett bicskei képeslap Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Ausztriából – valaha oda küldték el őket, vagy oda kerültek a kivándorlókkal. Bicskéről a leggyakoribb ábrázolás a gyönyörűséges és sajnos pár évtizede lebontott vasútállomás. A községháza, a szolgabírói hivatal, a Batthyány kastély – ezek megvannak ma is, érdekes felismerni a helyszíneket! Kutak voltak mindenfelé, de nem voltak utak. Poros, széles főutca, hangulatos épületekkel, életképekként mesélnek a hajdani mindennapokról. Imeli László néhány idős bicskeihez jár a látottak beazonosításáért: Horváth Sándorhoz, Dubicsanász Endre bácsihoz. Sajnos, most halt meg a 92 esztendős Kutálik Ferenc bácsi, aki postás volt, ő aztán minden szögletét ismerte Bicskének! A másik Horváth Sándor is elhunyt, pedig ő is sokat segített a gyűjtőnek.

- Legjobban azokat szeretem, amelyek emberek is láthatók. Fogatok, lovaskocsi, kötényes, kalapos parasztok, kendős asszonyok – mezítláb – hatódik meg László egy-egy kép láttán ma is, pedig hány százszor átforgatta őket!

A legtöbb képeslapot reklámnak is szánták, kiadójuk kereskedők, iparosok voltak, leginkább zsidók. Zsinagógát építettek maguknak maguknak 1906-ban, amit sajnos a háború után lebontottak… Nagyszerű családok, amelyek több generációt kiszolgáltak, s lám, a beszédes képeslapokkal is megajándékoztak bennünket: Lederer Ignác, Mandelbaum vendéglős, Flakker Sándor - a mai áruház helyén állt kereskedése. A hajdani Aranybárány Szálló épülete is áll a város központjában, a beazonosíthatóságot mindig megkönnyíti a két felekezet temploma. Az átalakítások persze nem használtak az esztétikumnak… A régi arányos homlokzatok, tetszetős ablakszemek helyett ma jellegtelen nyílászárók csúfoskodnak rajta.

Alig öt esztendő alatt gyűlt össze az ezernél több képeslap, az egykori – s most ismét „újjászületett” – bicskei járás falvairól. A legizgalmasabbak azok, amelyeken a települések képei láthatóak,s az épületek többsége ma is megtalálható.

Lederer Ignác adta ki azt a képeslapot, amelyet lelkes és humoros küldője úgy postázott, hogy az elejére is írt: „Nincsen a világnak több ily bájos csücske, mint Buda Bücske” . Dátum: 1900. márczius 24. Nagyon viccesnek gondolta magát ezzel a Bücskével, ma is mosolygunk rajta. (A Buda előtagot azért használták, hogy nem keverendő össze Tápióbicskével a helység!) S kedves a Pestszentlőrincre küldött lap bizonyos Mikó Margitkának… Megunhatatlan. És Alcsuth, Felcsut, Csákvár, Bodmér, Szár – a járás többi falvaiból is ad képeslap bemutatót a kiállítás.

Korábban megjelent egy bicskei képeslapos könyv Kuruzs László jóvoltából. Imeli László vágya is egy kiadvány. Tervezi, hogy a régi képen ábrázolt helyszíneket ugyanabból a szögből lefotózzák, képeslap méretűre vágják, s a kettőt egymás mellé teszik. Vannak ilyen könyvek, s ezek sorát gyarapítaná, a maga örömére is. Ráadásul ötven-száz év múlva a most készített kép látványa is olyan kuriózum lesz a jövendő nemzedéknek, mint mi bámészkodunk önfeledten a múltat faggatva a százéves képeslapok láttán.

Zsohár Melinda