Hírek
2019. Április 11. 15:00, csütörtök | Sport
Rally: Sok megpróbáltatás után mégis a célban!
Március utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Credobus Eger Rallye 2019, amin Dudás Gergő Thóth Zsolt navigátorával vett részt.
Gergő mesélt a verseny után.
Sajnos már a Superspecial sem volt zökkenőmentes, körülbelül 1 km-t tudtunk megtenni teljes tempóval, egy kábel szétcsúszott, ezért kéthengerezett az autónk. Az első napunk, gyorsunk ezzel el is úszott. Szerencsére a hibára hamar sikerült rájönni, így nem is aggódtuk túl a technikai problémát, csak a kapott hátrány okozott némi fejtörést.
A második napunk sem indult jobban. A szombati első gyorsasági szakaszon, úgy ahogy lejöttünk. A beállításokat nem jól választottuk meg, ezért a vártnál rosszabbul teljesítettünk. A Szuhán sem állt mellénk Fortuna, a 7-8-as kanyarban elment a szervó és vele együtt a töltés is. Azt hiszem itt pecsételődött meg a futamunk. Szomorúak voltunk, mivel egy értékelhető gyorsaságit sem tudtunk produkálni. Visszamentünk a szervizbe és a csapattal való egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy tesztelésre szánjuk a vasárnapi napot.
A sok megpróbáltatás után muszáj volt így felfogni a hátralevő kilométereket, ezzel nem utolsó sorban pontokat is mentettünk, amelyek az év végén még jól jöhetnek.
A zárónap szakaszain sikerült jó időket autózni, ez kicsit vigasztalt minket, igaz a második körben, Verpeléten szétesett a váltókar, így az aznapi teljesítményünket ez kicsit megtörte, de a Power Stage így is a miénk lett, a vele járó plusz pontokkal együtt.
Összességében a rengeteg negatívum mellett, kipróbálhattuk versenykörülmények között az autót, tesztelni tudtuk élesben a vasat.Ez egy nagyon hosszú út kezdete, a munka folytatódik és reméljük, hogy a Miskolc rallyn már végig versenyben leszünk!
Köszönöm a csapat munkáját és a szurkolóink biztatását!
Partnereink segítségét köszönjük: Clone GSM, Rodeo Speed Car , AAA Highest creditworthiness, Prometric Test Center, Desef Silver, Dream-Light-Theatre Bt., Jutavit, KWB - Kraftwekbau, Blessed Road Kft., Multi Copy Kft. Komárom, Pallér Csarnok, Supersprint.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.