Hírek
2020. Június 27. 05:00, szombat | Sport
Rally: Az első gyorsot behúztuk

Az első gyorsot megnyerték Dudás Gergőék, aztán sokáig harmadik helyen voltak.
Integra Group Rally
Dudás Gergő - Tóth Zsolt
2020.06.20-21. Domaháza - Zabar
Rodeo Speed Car Kft.
Végeredményben a negyedik helyen zárták Tóth Zsolt navigátorral az Integra Group Rally licences kategóriáját. „Benéztem a lassítót, osztán ennyi. Ezért kaptunk 10 másodperc büntit - nyilatkozta Gergő a verseny után.
Életem első R5-ös versenyén, az első gyorson abszolút időt mentünk. Meglepődtem, mert a pálya nagyrész új volt számomra. Az erdőben végig vizes volt az aszfalt a nyílt árnyékmentes részeken pedig foltokban száraz. Természetesen örültünk ennek az eredménynek, viszont a szervizesek idegesek voltak, hogy mit nyomjuk ennyire meg már az első gyorson.
Hat gyorsot mentünk összesen a nap. Az első gyorsot elgumiztuk, viszont visszafelében is ugyan azon gumival kellett jöttünk. Ha puha gumival rajtoltunk volna ami használt is volt ugye, akkor az hamarabb felmelegszik, így csak a pálya felénél érte el csak az üzemi hőfokot. Addig csak korcsolyáztunk nem vállalhattuk be rendesen a dolgokat.
A Kisvaszar ralin történő kicsúszások borulások óva intettek bennünket, hogy jobban odafigyeljünk a mi Domaházi versenyünkre. Az utolsó két gyors idejéből is látszik, hogy ott visszább vettünk a tempóból.
A Skoda R5-ös kezelhetőbb autó, mint az ORC-s Mitsubishi, viszont fentebbi fordulat tartományban gyengébbnek éreztem.
Nagyon vártam már ezt a verseny, hogy tudjunk éles körülmények között menni. Most mentük pár versenykilométert és várjuk a folytatást. Lehet, a Salgó rali előtt bakonyán szintén éles versenykörülmények között tesztelünk.
Az a célom, hogy a Domaháza és a bakonyai rallyn szerzett tapasztalatokat majd a Salgó Rally 2020-on kamatoztassuk - fejezte be a beszélgetést Gergő.
A Clone Rally Team együttműködő partnerei:
FUEL, www.fuel-benzinkutak.hu, Desef Silver, Waldheim, Szilárd Sped Kft., Robo Trans, Roboplast, FRIK, Safety Truck Kft, Prometric Test Center, ESZO Kft, FHO, Herman Vitamins, JutaVit, Stage Light Theatre Szociális Szövetkezet, OLP - TECH Kft, Supersprint Kft, Micro Green Village, S7 Gázfutár, DREAM-LIGHT-THEATRE Bt., Domvill Szer KFT.
Fotó: Farkas Tamás
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.