Városlista
2025. október 23, csütörtök - Gyöngyi

Hírek

2012. Március 20. 14:32, kedd | Bulvár
Forrás: origo.hu,fotó:címlap:Blikk,cikk:Origo;szerző Hné Hajni

Négy és fél év börtönre ítélték Damu Rolandot

Négy és fél év börtönre ítélték Damu Rolandot

Négy év fél év börtönre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyektől a Fővárosi Törvényszék Damu Roland színészt,a mai másodfokú tárgyaláson.

A bíróság ezzel enyhítette a korábbi elsőfokú ítéletet, amelyet élettársa bántalmazása miatt kapott. De Damunak, még egymillió forintot, a másfél milliós perköltségből, is ki kell fizetnie.

fotó:origo

Mint ismeretes a színészt volt élettársa, Palácsik Timea jelentette fel a rendőrségen, nem kis médiavisszhangot keltve.

A sorozatszínészt 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - a bántalmazott nő élettársa volt, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus.
A vádirat azt is tartalmazza, hogy 2010 őszén a színész ki akart békülni a nővel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vád szerint Damu - folytatva a bántalmazást - közösült vele.
A nő a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a színész az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a nő az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket. A 28 éves nőt mentők kórházba szállították, ahonnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.(origo)

A színész, az egész tárgyalássorozat alatt, mindent tagadott, és bízott ügyvédjével, Dr.Ruttner Györggyel, az elsőfokú ítélet érvényen kívűli helyezésében, és felmentésében.

fotó:origo

Arra egyikük sem számított hogy az elsőfokú ítélethez hasonló döntést hoz a bíró. Mindketten megdöbbentek az ítélethírdetéskor, a színész a könnyeivel küszködött.

Ruttner György nyilatkozata szerint, az elsőfokú ítélet nem volt megalapozott, mert például P. Tímea vallomásának megfelelően nem történhetett meg az erőszakos közösülés.Ezt az állítását szerette volna egy pornófilmmel is szemléltetni,amit a bíróság elutasított,így erre nem kerülhetett sor.(origo)

Az elsőfokon Damut hat év börtönre, és hat év közügyektől való eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert bűnösnek találták súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában.

"Profi pornószínészeket kértünk fel arra, hogy bizonyítsák, fizikailag képtelenség úgy megerőszakolni egy nőt, ahogy az az ítéletben szerepel. Álló helyzetben nem lehet behelyezni a férfi nemi szervet úgy, ahogy a sértett leírta" - magyarázta több mint négyórás védőbeszédében.

Ruttner, a másodfokú per első tárgyalási napján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vagy Damu felmentését kérelmezte, P. Tímea ügyvédje pedig a döntés helybenhagyását kérte.

Nincs információnk arról,hogy Palácsik Tímea elégedett-e az ítélettel.

fotó:origo

A bírosági tárgyalás fontos momentuma, hogy a színészt, a bíróság elött tüntetők várták,és tüntettek is az egész tárgyalás alatt. Hangos dobszó hatotta át a termet az ítélethírdetés alatt is.A családon belüli erőszak ellen küzdő Patent Egyesület a dobszó mellett, halott asszonyokat és lányokat jelképező piros bábukkal fejezte ki szolidaritását P. Tímeával szemben.

Mindkét színész anyacsatornájánál nyilatkozott Hajdú Péter műsorában a Frizbiben. Videóik:

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.

2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár

November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm

November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.

2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár

A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban

Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.

2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár

Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez

Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.