Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Október 05. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Megvannak a Mikrofonpróba című tehetségkutató versenyzői

Megvannak a Mikrofonpróba című tehetségkutató versenyzői

Megvan az a tíz versenyző, aki a Bartók Rádió élő műsorfolyamában október folyamán több fordulóban méri össze tudását a Mikrofonpróba című műsorvezetői tehetségkutató versenyen.

Csiki Eszter, Dinya Dávid, Fekete Dániel, Fellegi Lénárd, Kiss Fruzsina, Kovács Boróka, Németh Eszter, Tímár Zsófia, Tóth Endre és Véghelyi Gabriella lett az a tíz versenyző, akiket a 125 jelentkező közül választott ki a zsűri - mondta Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a vetélkedőbe jutott versenyzők bemutatásakor szerdán, Budapesten.

Felidézte, hogy szeptember 22-ig várták a komolyzenét szerető, 23 és 40 év közötti érdeklődők jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák magukat rádiós műsorvezetőként. A Bartók Rádió 10 évvel ezelőtt már rendezett hasonló megmérettetést, Bősze Ádám és Becze Szilvia műsorvezetők, - akik most mentorként vesznek részt a vetélkedőben - azóta dolgoznak a rádiónál.

A verseny ismertetésekor elmondta, hogy a tíz műsorvezető-jelöltet a Bartók Rádió műsorvezetői mentorálják, a műsorokat pedig szakmai zsűri kíséri figyelemmel.

Az elődöntőben október 9. és 20. között a Muzsikáló délelőtt műsorát minden nap egy-egy jelölt vezeti majd. Először egy szabadon választott, kedvenc zenéjüket, valamint az adásmenetben hallható, előre egyeztetett zeneműveket kell fel- és lekonferálniuk, majd levezetik a délelőtti játékot, bemondanak két kulturális hír, valamint ötperces interjút készítenek élőben egy Bartók Rádiós műsorvezetővel. Az adást "kortes beszéddel" zárják, amelyben elmondják, miért érdemes rájuk szavazni.

A tíz jelölt közül a Bartók Rádió műsorvezetőiből és szerkesztőiből álló szakmai zsűri döntését követően négy jelölt jut a középdöntőbe. Október 24. és 27. között a Muzsikáló délelőtt műsorát 9 órától vezetik élőben, és az elődöntőhöz hasonló feladatok mellett műsorajánlót, koncertközvetítést és élő telefonos interjút készítenek.

A szervezők által felkért háromfős szakmai zsűri ítélete alapján döntőbe jutott két versenyző, a teljes Muzsikáló reggel és délelőtt élő adását együtt, felváltva vezeti majd, a stúdióban a munkát a szerkesztő koordinálja. A verseny nyertesére a közönség szavazhat SMS-ben.

A hallgatók a jelöltekre október 30-án küldhetik el voksukat a 06-30-303-0160 nem emelt díjas telefonszámon.

Devich Márton elmondta, hogy a nyertes lehetőséget kap arra, hogy műsorvezetőként fél évig a Bartók Rádió csapatában és műsoraiban tökéletesítse tudását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során