Hírek
2018. Április 25. 16:37, szerda | Sport
Fogasy második a Mitropa Kupán
Az osztrák értékelésben az abszolút hetedik, a Mitropa Kupában pedig az abszolút második helyen végezett Fogasy Gergely és Berendi Dávid Peugeot 208 T16-tal a Lavanttal Ralin.
A magyar páros így mind a két bajnokságban megszerezte idei első pontjait.
“Nagyon örülünk, hogy végre száraz körülmények között, jó verse-nyen tudtunk részt venni és hogy pontokkal tértünk haza — mondta Fogasy. — A teszten egy kicsit megijedtünk, mert gyengének tűnt az autó, de a versenyen már nem volt vele semmi probléma. Az autó, a gumik, a csapat és a hangulat is fantasztikus volt.
Ahogy vártuk, a Lavattal Ralin jobban ki vannak gumizva a kanya-rok, mint a szezonnyitó Rebenland Ralin, így kevésbé volt felhordásos a verseny. Néha eltűntek a gumik, azok a kanyarok okoztak meglepetést. Két ilyen helyen megforogtunk, egyszer pedig a rajtban fulladt be a motor.
Most indultunk először ezen a versenyen és nagy kihívást jelentet-tek a pályák. Ausztriában több a hegy, gyakorlatilag bárhol rendez-hetnének raliversenyt. Nagyon sokat mentünk erdőben, fák között, ami miatt kevés a támpont, nem tudod, hol jársz a pályán, tényleg csak az itinerre tudsz hagyatkozni, de ez a szép a raliban.
Az eredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. Abszolútban az első tízben, a Mitropa Kupában, pedig az első háromba szerettünk volna kerülni. Ezt felül is teljesítettük. Az osztrák mezőny nagyon erős, nyilván nagy tapasztalatuk van ezeken a pályákon és még a kétkerék-hajtású autókkal is tudnak meglepetést okozni. A Mitropa Kupa mezőnye most nem volt olyan erős, mint a szezonnyitón.
Az osztrák bajnokságban és a Mitropa Kupában is szereztünk pon-tot. Egyelőre a Mitropára szeretnénk koncentrálni, de nem kizárt, hogy még egy osztrák futamon rajthoz állunk az idén.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás