Hírek
2013. Június 26. 10:23, szerda |
Belföld
Forrás: MNO
Élénkíti a szervdonor-regisztrációt a Facebook
A közösségi média – a szervdonorok jelentkezésével – megoldást nyújthat az elhúzódó szervhiányra.
Egyetlen nap alatt 21 szeresére növekedett a magukat szervdonorként regisztrálók száma – mutattak rá az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem kutatói, akik szerint a közösségi média megoldást nyújthat az elhúzódó szervhiányra. Az eset 2012 májusában történt, amikor a Facebook elérhetővé tette az ország lakóinak, hogy egyetlen kattintással közzétegyék donor státuszukat, illetve hivatalossá tegyék azt a megfelelő állami szervnél.
Az eredmények az American Journal of Transplantation című szakfolyóiratban jelentek meg. „A rövid távú hatás drámai és hihetetlen volt. Korábban sosem tapasztaltunk hasonló sikert egyetlen kampánynál sem. Ráadásul két héttel később még mindig a szokott ütem kétszeresével gyarapodott a donorként regisztrálók száma” – mondta a kutatást vezető Andrew M. Cameron professzor. „Ha a továbbiakban is fenn tudjuk tartani az érdeklődést, megoldás születhet egy súlyos közegészségügyi problémára. A donorszervek mennyisége ugyanis messze alulmúlja a rájuk való igényt, és ez végre megváltozhat” – tette hozzá.
Az elmúlt húsz évben az erőfeszítések ellenére nagyjából állandó maradt a donorok száma, míg a transzplantációra várók listája tízszeresére gyarapodott. Az Egyesült Államokban jelenleg több mint 118 ezren várnak vesére, májra vagy más szervre, s több ezren közülük valószínűleg meghalnak, mire sor kerülhetne az operációra. Becslések szerint évente 5-10 ezren vesztik életüket úgy, hogy szerveik tökéletesen alkalmasak lennének mások életének megmentésére, ám donornyilatkozat hiányában nem kerül erre sor.
A Facebook és a gépjármű-nyilvántartás adataiból kiderült, hogy 2012. május 1-jén, a kezdeményezés első napján 57 451 felhasználó frissítette a profilját a donor státusz megosztásával. Ekkor 13 012 új internetes regisztráció érkezett a hivatalos nyilvántartásba, ami 21,2-szeres a 616-os napi átlaghoz képest, de volt olyan állam, ahol ez az arány 109-szeres volt. „Ez az első alkalom, hogy a közösségi média segítségével közegészségügyi probléma megoldásához mozgósították a lakosságot. Kiderült, hogy lehet építeni a módszerre” – összegezte Cameron professzor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
