Hírek
2012. Május 14. 14:19, hétfő |
Sport
Forrás: BoxingONE
Az újonc átvette a vezetést a BoxingONE ligában

A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság – szombati versenynapján Szabadkán (Szerbia) húztak kesztyűt térségünk legjobb bunyósai.
A városi sportcsarnokban a helyi, a bajnokságba idén bekapcsolódott „Spartak Wolves” fogadta a korábbi bajnok „Galánta Kids” együttesét.
Az újonc szerbek nagyszerű csapatot raktak össze a B1 ligába, hiszen bemutatkozásukkor, szintén hazai pályán, két vállra fektették a rutinos debrecenieket. Később ugyan vereséget szenvedtek a címvédő „Komárno Sharks” otthonában, de úgy várhatták a szombati fordulót, hogy esélyesként léphetnek ringbe. Az ellenfél ugyanis nincs valami jó formában, bár tegyük hozzá, hogy ez így nem teljesen pontos megfogalmazás, hiszen „Tomi Kid” Kovács teljesen új csapatot verbuvált a 2012-es bajnokságra.
A galántaiak fiatalok tehetségesek, ám egyelőre még csak a versenyt veszik fel a többi csapattal, győzelmi elvárásokkal most nem léphetnek kötelek közé. Hangsúlyozandó, hogy a „Galánta Kids” idén dekraláltan erőt, és tapasztalatot igyekeznek gyűjteni a B1-ben, de csapatukban meg van az a potenciál, hogy akár már jövőre ismét meghatározó szerepet játszanak a bajnokságban.
Meglepetésre mindkét csapatfőnök változtatott, s nem az 56 kilós versenyzőjüket nevezték „dzsókernek”. Ennek ellenére izgalmas küzdelmet hozott a Viliam Tanko – Vajna Bacic összecsapás, melyet a hazai bunyós elsősorban első menetben mutatott produkciójával nyert meg (2:0). 60 kilóban megosztozott a pontokon Patrik Polak és Babos László, egy változatos, jó mérkőzésen. (3:1). A galántaiak a 64 kilós Patrik Rajcsányira tették a „dzsókert”, de ez most nem jött be, ugyanis Branimir Stankovic elég komoly különbséggel, minden menetben többet mutatva nyerte a három pontot. (6:1) 69 kg-ban Mikulas Ferdinand és Denis Memetovic küzdött meg, s úgy tűnt, hogy Ferdinand győzelmével a Galánta elkezdi a felzárkózást. (6:3). 75 kilóban viszont Marko Bozovic elég egyértelműen felülmúlt ellenfelét, úgyhogy az utolsó két meccstől függetlenül a szerbek lényegében megnyerték a bajnokit. (8:3). Félnehézsúlyban a Nemanja Uveric az első menet után feladásra kényszerítette Frantisek Ivancik-ot (10:3), míg a szerb „dzsóker”, Marko Radonjic meggyőzően diadalmaskodott Michal Plesnik felett. (13:3)
Mérkőzésről mérkőzésre eredmények
56 kg: Viliam Tanko – Vajna Bacic 0:2
60 kg: Patrik Polak – Babos László 1:1
64 kg: Patrik Rajcsányi* - Branimir Stankovic 0:3
69 kg: Mikulas Ferdinand – Denis Memetovic 2:0
75 kg: Lukas Elias – Marko Bozovic 0:2
81 kg: Frantisek Ivancik – Nemanja Uveric 0:2
91 kg: Michal Plesnik – Marko Radonjic* 0:3
Ezzel a sikerrel a szerbek átvették a vezetést a BoxingONE tavaszi félszezonjában. A tabellát a liga hivatalos weblapján, a www.boxingone.com címen lehet megtekinteni.
BOXingONE
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 29. 17:26, szerda | Sport
Konferencia-liga - Szerbiában nagyot léphet a továbbjutás felé a Ferencváros
A Ferencváros csütörtökön nagy lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben legyőzi a Cukaricki csapatát Leskovacban a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában.
2023. November 28. 13:32, kedd | Sport
EURO-2024 - Hétfőn indul a jegyigénylés
Két nappal a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolását követően, jövő hétfőtől lehet jegyet igényelni a kontinensviadalra.
2023. November 27. 14:20, hétfő | Sport
Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index.
2023. November 27. 14:19, hétfő | Sport
Bajnokok Ligája - A keddi program
Kedden az E, F, G és H csoport 5. fordulós mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája.