Hírek
2021. Május 18. 12:52, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Áder: az oltás nyomán már a járványból kifelé vezet az út
Ugyan több mint egy évvel a járvány kezdete után sem mondhatjuk, hogy a végére értünk, ám már bízhatunk abban, hogy tömeges oltás nyomán átléptük azt a határt, ahonnan kifelé vezet az út
- jelentette ki a köztársasági elnök a Magyarország Barátai Alapítvány online konferenciáján hétfőn.
Áder János hangsúlyozta: ugyan még mindig sok a szenvedés, veszteségeink számosak és feldolgozatlanok, ám immár itthon és világszerte hathatós védettséget nyernek mindazok, akiket beoltanak.
Magyarország ráadásul másokhoz képest jól áll az átoltottság tekintetében - tette hozzá a politikus.
Az államfő szerint, ma már bizonyosan mások vagyunk, mint a koronavírus előtt, és talán jobban járunk, ha egy megváltozott életre közösen készülünk. Ugyanis mindannyian azt szeretnénk, hogy a járvány utáni életünk jobb legyen.
Felidézte, hogy az idei immáron a második tavasz, amikor nem tudnak a hagyományos, megszokott keretek között találkozni Magyarország barátai, hiszen egy évvel ezelőtt az egyetlen biztos megoldás a rendezvény lemondása volt.
Ugyanakkor - folytatta - egy év elteltével nemcsak a körülményeink lettek mások, hanem mi magunk is; a napról napra változó kilátások megtanították, hogy ha a nagyobb bajt el akarjuk kerülni, alkalmazkodnunk kell.
Úgy vélekedett: sokan nem gondolták, hogy 2021 első fele még mindig a járványról szól, pedig valójában erre volt a nagyobb esély.
Emlékeztetett arra: tavaly márciusban a hírek arról szóltak, hogy legalább három év vagy még több kell a vírus ellen védelmet nyújtó vakcina kifejlesztéséhez.
A járvány első hullámát törvényszerűen követte a második, és mire a vakcinák korai megjelenésével fényt láthattunk az alagút végén, egy még erősebb, még gyilkosabb, harmadik hullám ért el minket - sorolta.
A továbbiakban Áder János hangsúlyozta, hogy az elmúlt bő egy esztendő állandó bizonytalansága után, lassan újra lépéselőnybe kerülhetünk, és visszavehetjük a vírustól a kezdeményezést.

"Mert immáron vannak eszközeink. Mert erősebbek a védelmi vonalaink. Már készülni tudunk a távolabbi jövőre. Mert ha minden jól megy, egy éven belül saját oltóanyagunk is lesz" - fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország barátai, határon innen és túl nagyon sokat tehetnek azért, hogy a válság után jobbak, erősebbek, szolidárisabbak, óvatosabbak, előrelátóbbak és bölcsebbek legyünk, okosabban gazdálkodjunk emberi és természeti erőforrásainkkal.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban egy kiváló magyar tudós, Karikó Katalin nevét visszhangozta a világ. Ugyanis neki és kutatótársainak köszönhetően ma új technológiával készülnek tömegesen az életmentő oltóanyagok.
Ehhez kapcsolódva a biokémikushoz hasonló kitartást és eltökéltséget kívánt a konferencia résztvevőinek.
"Mert a járvány utáni életünk olyan lesz, amilyen megoldásokkal mi magunk elő tudunk állni. Az egészségügy fejlesztésében, a gazdaság állóképességének és fenntarthatóságának növelésében, a tudomány támogatásában, közösségeink megerősítésében".
"Ebben a munkában Magyarország számít barátai aktív közreműködésére (...) kitartására, együttműködési készségére, tudására, hűségére" - mondta Áder János.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
