Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Június 06. 05:01, szerda | Belföld
Forrás: MTI/MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Mercedes-Benz elkezdi új autógyárának építését Kecskeméten

A Mercedes-Benz elkezdi új autógyárának építését Kecskeméten

A Mercedes-Benz Cars elkezdi új autógyára építését Kecskeméten, a beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt.

Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mercedes már működő autógyára szomszédságában felépülő új gyár digitális alapkövének elhelyezése előtt kedden a helyszínen elmondta: rendkívül magas technológiai színvonalat képviselő és hozzáadott-értéket előállító beruházás valósul meg Kecskeméten. Hozzátette: ma Magyarországon hatezer német vállalat 300 ezer magyar embernek ad munkát. Az összes Magyarországra érkezett külföldi működő tőke egynegyede német vállalatok nevéhez, beruházási ddöntéseihez fűződik - közölte.

Úgy vélte, az új gyár megvalósítása történelmi pillanat nemcsak Kecskemét és Magyarország, hanem a Daimler AG életében is.

A miniszter kitért arra, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legújabb felmérése szerint az itt működő német vállalatok 84 százaléka újra Magyarországot választaná beruházása helyszínéül. Hozzátette: 2014 óta 63 nagy német beruházás érkezett Magyarországra - köztük a Daimleré - 3,6 milliárd eurónyi beruházási értéket előállítva.

Szólt arról is, hogy a világgazdaságban és a világkereskedelemben rendkívül jelentős gyorsaságú, hatású és mélységű változások zajlanak, amelyek gyakorlatilag újraírják az egyes országok és nagy nemzetközi vállalatok tevékenységét meghatározó játékszabályokat. Új szövetségek jönnek létre, régiek bomlanak fel és "küszöbön áll néhány kereskedelmi háború is, amelyet jó lenne inkább elkerülni"- fogalmazott.

Kifejtette, a világgazdaság egy teljesen új korszakba, az innovatív ipari korszakba lép, és az átállás zászlóshajója az autóipar.



Szijjártó Péter elmondta, Magyarországon a feldolgozóipari kibocsátás 28,5 százaléka az autóiparból származik, ma több mint 176 ezren dolgoznak ebben a szektorban. A tavaly előállított több mint 8 ezer milliárd forintnyi rekord termelési értéket követően az idei év első három hónapja is mutatja, hogy "nincs megállás", hiszen a magyar autóipar tovább tudta növelni a termelési értéket - tájékoztatott.

A 37,5 millió eurós vissza nem térítendő kormányzati támogatással megvalósuló új beruházásról elmondta: az lehetőséget biztosít a magyar vállalkozások - köztük a magyar kis- és közepes vállalkozások - számára, hogy bekapcsolódjanak a világgazdasági folyamatokba, hiszen a 2016-ban mért 30 százalék után 2017-ben már 50 százalékos magyar beszállítói arányt tudott felmutatni a Mercedes Kecskeméten.

Szijjártó Péter emlékeztetett: Európa legalacsonyabb adómértékeit Magyarországon állapították meg, Európában egyedülálló módon Magyarországon van csak egyszámjegyű társasági adó, a munkára rakódó adóterheket folyamatosan csökkentik, miközben a munkaerő mobilitását segítő adókedvezményeket vezettek be, az ipar és az oktatás - azon belül is a felsőoktatás - együttműködését egyre szorosabbra fűzik.

Szijjártó Péter megköszönte a Kecskeméten 2012 óta működő Mercedes-gyár munkavállalóinak a teljesítményét, hiszen mint mondta, ez volt az alap a következő beruházáshoz.
A miniszter a térségben megvalósuló beruházások között említette a többi között, hogy megépül az 54-es út az M5-ös autópálya és a gyár között. A kormány 5 milliárd forintot szán a repülőtéri fejlesztésekre, új tűzoltóállomás épül és 20 milliárd forintból fejlesztik az elektromos hálózatot.

Az eseményen Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, "Kecskemét otthont kínált számunkra és mi otthon is érezzük itt magunkat". Hozzátette, bizonyítja ezt az új beruházás is. Kiemelte: történelmi esemény ez a Mercedes és Kecskemét 2009 óta tartó kapcsolatában, ami egy sikeres ipartörténet.



Elmondta, a két gyár ugyan külsőleg hasonló lesz, de belül egészen más lesz minden. Christian Wolff hozzátette: a modern digitális technológiákkal jelentősen növekszik majd a gyártókapacitás, új munkahelyek jönnek létre, és sok lesz az új feladat is.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta, a város életében új korszak kezdődött a Mercedes idejövetelével. A Mercedes idetelepülésével Kecskemét berobbant a köztudatba, miközben nagy kihívásokkal nézett szembe, ám sikerült megfelelni a magas elvárásoknak - hangsúlyozta.

A városvezető hozzátette: a második Mercedes gyár megépítése ismét kihívások elé állítja a várost, mivel Újabb közlekedési fejlesztésekre, otthonokra, óvodákra, iskolákra van szükség ahhoz, hogy Kecskemét megtartó ereje és vonzereje fokozható legyen. Úgy vélte, "ez alkalommal azonban a kihívást nem kísérik félelmek, hiszen van már kellő tapasztalatunk és magunk mögött tudhatjuk a kormány bizalmát".

Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja elmondta, az egymilliárd eurós beruházással a Mercedes-Benz az első full-flex gyárát hozza létre Magyarországon. Közölte, a gyárban rugalmasan, egyazon gyártósoron állíthatók elő a különböző modellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig, az elektromos autókat is beleértve.

Elmondta, ezzel továbbfejlesztik a Factory 56 gyártási koncepcióját, és új fejezet kezdődik a Mercedes történetében.

Az új gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd és széndioxid-semleges energiaellátású lesz. A full-flex gyárral a Mercedes-Benz Cars a jövő járműveinek rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg, így például az önvezetésre is alkalmas elektromos autókét is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére