Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Kultúra

2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI

2014-12-11 11:37:09

Noha a média az utóbbi időben agyonhallgatja létezésüket, ettől a gabonakörök továbbra is zavartalanul kialakulnak – avagy létrehozzák azokat.

Mivel a híradásokból immár teljesen kiszorultak az ezzel kapcsolatos jelentések, így a legtöbben azt gondolhatnák, hogy ez sem több, mint egy évekkel ezelőtt divatos hóbort, amivel végül felhagytak a vicces kedvű készítők.

Azonban ez messze nem igaz, hiszen idén tavasszal és nyáron is számtalan piktogram készült világszerte, amik pedig érdemesek lennének a közfigyelemre.

Az alábbi összeállításban az idei év legszebb képződményeit osztjuk meg kedves olvasóinkkal.

Természetesen ezek között lehetnek olyanok, amiket tényleg egy baráti társaság készített, de meggyőződésünk, hogy a gabonakör jelenségért nem mi, emberek vagyunk elsősorban a felelősek és csak utánozzuk azt, amit talán egy idegen értelem, számunkra ismeretlen célból elkezdett.

Gabonakörökről már évszázadokkal ezelőtt is beszámolnak korabeli dokumentumok, így kizárható annak a lehetősége, hogy egy csalás okozta, gyorsan múló hisztériáról lenne szó.

Képes összeállításunkban elsősorban Nagy Britanniában készül piktogramokat mutatunk be, de találhatunk itt németországi, és cseh gabonatáblákat díszítő alkotásokat is.

(HIHETETLEN MAGAZIN)

2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI
2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI 2014 LEGSZEBB GABONAKÖREI