Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Január 27. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Vona: népszavazást a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról!

Vona: népszavazást a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról!

A Jobbik a jövő héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket. Többek között ezt jelentette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke évértékelő beszédében szombaton Budapesten.

Az ellenzéki politikus - akinek több mint egyórás beszédét a 2500 meghívott több mint 20 alkalommal szakította meg tapssal - úgy fogalmazott: a cigányság és a magyarság együttélése válságban van. Felháborítónak nevezte, hogy azok követik el a "kirívóan közösségellenes cselekedeteket, akiket a közösség tart el verejtékével". Kijelentette: "ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély apukám, ha cigány vagy, ha magyar".
Vona Gábor beszélt arról is: a magyar termőföld védelme érdekében "elementáris erejű népi ellenállás kell", és ehhez a Jobbik önmagában kevés. Éppen ezért létre kell hozni a Nemzeti Földvédő Kerekasztalt, amelyben Vona Gábor "kulcsszerepet" szán Ángyán József fideszes politikusnak, volt vidékfejlesztési államtitkárnak, aki "felé a Jobbik nevében baráti jobbot nyújt". Szerinte "vis maior" helyzet van, ezért felszólította Ángyán Józsefet, hogy "vállalja fel a történelmi felelősséget", és segítsen egyesíteni mindenkit, aki hajlandó tenni a magyar föld védelméért.
Bejelentette azt is: a nemzeti oldalnak szüksége lenne egy erős értelmiségre, de a magyar értelmiség "a pártok szirénhangjának behódolva történelmi árulást követett el". Ezért életre hívja a Magyar Tavasz Mozgalmat, amely a "fiatal magyar értelmiség világszövetsége", és amelybe minden diplomás vagy diploma előtt álló fiatalt vár, aki "felelősséget érez a hazája iránt". Úgy fogalmazott: adni kell a fiataloknak lehetőséget, hogy az ország segítésére "felsorakozzanak". Szerinte a mozgalomhoz csatlakozó fiataloknak - éljenek bárhol - tudniuk kell, hogy Magyarország bajban van, és szüksége van rájuk. Ezért "végezzék a dolgukat, de készüljenek, hogy amikor eljön az idő, kiszellőztethessék a liberalizmus rothadó bűzét".

Vona Gábor szerint jelenleg az a legnagyobb probléma Magyarországon, hogy a gazdaság nem termel elég pénzt az állam vállalt feladatainak teljesítésére. Éppen ezért szerinte olyan gazdasági fordulatra van szükség, amely kellő számú tisztességes munkahelyet teremt, lehetőséget ad a vállalkozásoknak, és így kellő mennyiségű forrást termel az állam számára a feladatai ellátására.
A Jobbik elnöke ismertette pártja programját a gazdasági fordulat elérése érdekében. A Hét vezér terv hét nagy projektet takar, amelyre a Jobbik az új programját építi. Ezek között szerepel a magyar feldolgozó- és élelmiszeripar fellendítése, amelyben "óriási munkaerő- és exportpotenciál rejlik"; egy nemzetközi gyógyturisztikai központ létrehozása, amellyel az országba lehet csalogatni a gyógyulni vágyó nemzetközi keresletet; vízgazdálkodási terv és egy Duna-Tisza csatorna megépítése az agrárium fellendítésére; ásványkincs-stratégia a bányászat és erre épülő ipar újraindítására; energetikai terv az atomenergia, valamint a geotermikus energia helyi felhasználására; országos otthonteremtési program az építőipar és otthonhoz jutás segítésére; valamint egy infokommunikációs terv az "erős magyar szürkeállomány itthon tartásával".
A külpolitikában Vona Gábor egy "nagyon szoros" lengyel-magyar-horvát tengely létrehozását, valamint a külkereskedelemben az egyoldalú német függés helyett az orosz és a török kapcsolatok erősítését sürgette.
Szerinte a kormány a legnehezebb sorsú devizahiteleseket magukra hagyta, ezért a Jobbik 2013-ban mindent meg fog tenni ezeknek a családoknak a megsegítése érdekében. Így a parlamenten kívül támogatni fogja a "jogi civil kezdeményezéseket", valamint segíteni fogja "az igazságtalan kilakoltatások ellen szerveződő csoportokat".
2012-ről szólva elmondta: nem válság zajlik a világban, hanem "ez maga a bukás, az agónia, a végjáték: a globális kapitalizmusnak és vele együtt a liberális demokráciának vége".
Vona Gábor élesen bírálta a kormányt és a "három részre szakadt szocialistákat" is. Úgy fogalmazott: 22 évük volt bizonyítaniuk, és bizonyítottak is. "A teljesítményük alapján már réges-régen el kellett volna takarodniuk" - tette hozzá.
A Jobbik elnöke beszédében többször is egymás után hivatkozott Árpádra, Szent Lászlóra, Széchenyi Istvánra és Horthy Miklósra, akiknek a teljesítményét "össze sem lehet hasonlítani" az elmúlt 22 év politikai elitjének teljesítményével, ezért szerinte "a 89-es politikai garnitúrának minél hamarabb mennie kell az ország éléről".
A 2012-ben a Jobbikból kizárt vagy kilépett politikusokkal kapcsolatban Vona Gábor kijelentette: a 2010-es választásokat követő "belépési hullám után el kellett jönnie a letisztulási folyamatnak".
Hangsúlyozta: nem hajlandó a Jobbik "kezdeti útjáról letérni és hagyni a pártot erről az útról letéríteni", szerinte ez a konfliktus gyökere, de a Jobbik "ellenállva a kísérleteknek az maradt, ami volt".
Úgy fogalmazott: "nem mondtam soha, hogy koalícióra lépünk a Fidesszel, sem azt, hogy a Jobbik náci párt lesz. Radikális, nemzeti párt vagyunk és a Szent Koronát szolgáljuk".
A rendezvényen Vona Gábor beszéde előtt kulturális programok, utána pedig az Ossian együttes koncertje szórakoztatta a résztvevőket.
Az eseményen Gyöngyösi Márton köszöntötte a diplomáciai testületek képviselőit. A frakcióvezető-helyettest - aki novemberben a parlamentben annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent - vastaps köszöntötte színpadra lépésekor.
A rendezvényen először adták át a Jobbik pártalapítványa által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet, amelyet Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Kurultáj főszervezője kapott meg.

Címkék: Pártok-Jobbik

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során