Hírek
2016. December 22. 13:27, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 2460 milliárd forint fordítható közútfejlesztésre 2020-ig
Több mint 2460 milliárd forint fordítható a közúthálózat fejlesztésére 2020-ig, amelyből 1279 milliárd forint hazai forrás
- mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a várost keletről elkerülő út második, 3,8 kilométer hosszú szakaszának átadásán.
Pana Petra hangsúlyozta: az összegből mintegy ezer kilométer új, négysávos autópálya és gyorsforgalmi út épül meg. A következő hat évben pedig az ezer négyzetkilométerre vetített hálózatsűrűség 22,5 kilométer lesz Magyarországon, meghaladja az európai átlagot - tette hozzá.
Az idei komplex útfelújítási programban 69 milliárd forint költségvetési forrásból mintegy 568 kilométernyi közút épült meg - fűzte hozzá.
A helyettes államtitkár felidézte, a kormány 2014-ben fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti Közlekedési Infrastruktúrafejlesztési Stratégiát, amelynek kiemelt célja, hogy az valamennyi autópálya kiérjen az országhatárra, a megyei jogú városokat pedig gyorsforgalmi utakkal kössék össze a sztrádákkal.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány eltökélt azon útfejlesztések iránt, amelyek egy régió, egy város gazdaságát erősítik, mert a mai gazdasági környezetben alapvető elvárás, hogy közúton megközelíthető legyen a terület.
Beszélt arról is, hogy a győri keleti elkerülő nettó 3,3 milliárd forintból megépült 3,8 kilométer hosszú, kétszer egysávos szakasza a korábban megépült 4,4 kilométer hosszú szakaszhoz kapcsolódva Gönyűt és Nagyszentjánost köti össze az M1-es autópályával.
A három ütemben megvalósuló, összesen 13,4 kilométeres út 2018 elejére készül el és összeköti az M1-es autópályát a 14-es úttal, amellyel könnyebben lesz megközelíthető Szlovákia.
Simon Róbert Balázs, fideszes országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos arról beszélt, hogy amikor elkészül a 813-as számú út harmadik üteme is, a város észak-keleti része is bekapcsolódik a megyeszékhely vérkeringésébe, és úgy tudnak Szlovákia, vagy Budapest irányába utazni, hogy nem kell a belvárosba bemenniük.
Az út egyben új vállalkozások létrejöttét is ösztönzi majd a térségben - fűzte hozzá.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Győr fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a képviselők elkötelezettek a város fejlesztésében.
Fekete Dávid, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években mintegy 25 milliárd forintnyi fejlesztési összeget adott a megyeszékhelynek. Ennek az összegnek hangsúlyos része a jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál beruházásaihoz kapcsolódik.
Mayer András, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a harmadik ütem keretében mintegy 5,2 kilométer hosszú utat és egy hidat építenek a Mosoni-Dunán. A munkálatok várhatóan 2017 év elején kezdődnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink