Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Augusztus 10. 09:54, szombat | Kék hírek
Forrás: police.hu

Több milliót sikerült kicsalnia egy újabb unokázós bandának

Több milliót sikerült kicsalnia egy újabb unokázós bandának

Két nőt és három férfit hallgattak ki unokázós csalás ügyében a rendőrség a minap. Egy szigethalmi idős asszonytól csaltak ki több millió forintot.

A nyomozás szerint egy férfi augusztus 5-én délután egy idős nőt vezetékes telefonon felhívott, magát a sértett rokonának kiadva. A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzt kért. Az idős nő elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója és beleegyezett a kért összeg átadásába – számolt be az esetről a rendőrség honlapján.

Ezt követően B. József 18 óra körül a 37 éves B. László által vezetett kocsival megjelent a sértett szigethalmi lakóhelyén, ahol a 34 éves férfi a kicsalt több millió forint készpénzt átvette, majd a helyszínről távoztak. Ezt követőn B. József és társai B. Józsefné és M. Zoltánné a pénz egy részét a tököli HÉV állomásra vitték, majd ott átadták N. Norbertnek, a megmaradt részt pedig elosztották egymás között. A sértett az esetről feljelentést tett a rendőrségen.

A Pest megyei rendőrök augusztus 8-án a két nőt és a két férfit elfogták, majd előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ötödik társuk N. Norbert pedig feladta magát a rendőrségen. A nyomozók a gyáli és a szigetcsépi lakosokat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrök az ügyben tartott kutatások során a kicsalt pénz nagy részét megtalálták és a sértettnek visszaadták.

A nyomozók B. Józsefet őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.