Városlista
2024. október 8, kedd - Koppány

Hírek

2022. Augusztus 31. 09:07, szerda | Belföld
Forrás: mti

Tízezer gyermeknek segíti az iskolakezdést a Katolikus Karitász

Tízezer gyermeknek segíti az iskolakezdést a Katolikus Karitász

Az idén tízezer gyermeket támogat a Katolikus Karitász a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyakciója keretében

- közölték kedden a szervezet budapesti központjában, amikor a hátrányos helyzetű gyermekek számára adtak át adományokat.

A Karitász az idén 300 olyan gyermeknek is juttat adományokat, akik az ukrajnai háború elől menekültek, és Magyarországon kezdik meg a tanévet - hangzott el.

A rendezvényen Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége átvette a Katolikus Karitász megbízólevelét, amely szerint a jövőben a szervezet jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ez alkalommal úgy fogalmazott, hogy aki ismeri Istent, az megismeri a szeretetet, mert Isten a szeretet és aki Jézus gyermekének vallja magát az szeretetben él.

Éppen ezért minden katolikus karitatív szervezet azért dolgozik, hogy Isten szeretete szétáradjon a világban - hangzott el.

Felidézte, hogy a Katolikus Karitász korábbi jószolgálati nagykövete Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök felesége volt.

Különös öröm számára, hogy Herczegh Anita igen mondott a püspöki konferencia felkérésére és Dalma asszony utódjává válhat - mondta Veres András.

Herczegh Anita megtiszteltetésnek nevezte, hogy Mádl Dalma örökébe léphet. A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a nagykövetek általában egy nemzetet, egy országot képviselnek. Ugyanakkor a jószolgálati nagykövet is egy országot képvisel, a szeretet, a szolidaritás és az egymásra odafigyelés országát - fogalmazott.



Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke azt hangsúlyozta, hogy a katolikusok számára nem választható lehetőség a jótékonyság, hanem kötelesség. Ezt a kötelességét teljesíti a Katolikus Kariász is.

Ugyanakkor az eredményes munkához olyan megfelelő személyekre is szükség van aki hírét viszi a szervezetnek. Ezt a missziót vállalta Herczeg Anita a jószolgálati nagyköveti poszt betöltésével - mondta a főpap.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, arról szólt hogy az immár 12. alkalommal meghirdetett segélyakció nyomán, 16 egyházmegyében és több mint 800 településen juttatják el a rászorulóknak az iskolakezdéshez szükséges eszközöket, a többi között iskolatáskákat, tanszereket és ruhákat.

Ugyanakkor, szeptember közepéig továbbra is várják a felajánlásokat a 1356-os adományvonalon - tette hozzá az igazgató.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 08. 07:24, kedd | Belföld

Nagy Márton: a versenyképességi fordulathoz pénz kell

2024. Október 08. 07:22, kedd | Belföld

Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot

Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

2024. Október 08. 07:16, kedd | Belföld

Rétvári Bence: Magyarországon nem lesz migránstábor

Magyarországon nem lesz migránstábor, legalábbis addig, amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, addig biztosan nem lesz - írta a Belügyminisztérium (BM) politikai államtitkára hétfőn Facebook-oldalán.

2024. Október 07. 08:04, hétfő | Belföld

Labdarúgó NB I - Hazai siker a paksi rangadón, először vesztett pontokat a Ferencváros

A Paks hazai pályán 3-1-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának zárómérkőzésén.