Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2014. Április 28. 13:32, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben

Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben

Tavaly 75 ember veszítette életét munkavégzés közben Magyarországon, ebből 8 halálos kimenetelű munkahelyi balesetet regisztráltak a fővárosban - ismertette Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve munkavédelmi igazgatóhelyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Velicsek Ildikó, a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen kiemelte: a legtöbb halálos munkabaleset az építőiparban fordul elő, a magasból történő leesés következtében, ezt követi a mezőgazdaság. Az adatokról megjegyezte, hogy több halálos baleset 2012-ben történt, de a vizsgálatok elhúzódása miatt a tavalyi statisztikában jelennek meg.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egységes munkavédelemben a foglalkozási megbetegedésben elhunytakat is meg kell említeni. Budapesten 2013-ban két foglalkozási eredetű halálos megbetegedés fordult elő, mindkettő azbeszt okozta daganat egykori hajógyári dolgozóknál - közölte. Rámutatott ugyanakkor, hogy a bejelentési fegyelem nagyon rossz, az ilyen megbetegedést a diagnosztizáló orvosok gyakran elmulasztják bejelenteni a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak.
Velicsek Ildikó elmondta: a hatóság a súlyos munkabaleseteket, ahogy a halálosakat is, köteles kivizsgálni. Tavaly több mint háromezer, három napon túl gyógyuló fővárosi munkabalesetről készült jegyzőkönyvet vizsgáltak át, és ahol indokolt volt, ott soron kívüli ellenőrzést tartottak. Budapesten a veszélyes tevékenységet folytató üzemek ellenőrzésére külön hangsúlyt fektetnek. A megtörtént halálos munkabalesetek között említette, amikor egy parkfenntartó cég dolgozója darázscsípés miatt azért halt meg a mentőben, mert nem volt a helyszínen ellenanyag. A halálos balesetek megelőzése a dolgozók és munkáltatók mellett a foglalkozás egészségügyi dolgozók és munkavédelmi szakemberek közös felelőssége - mutatott rá.
Április 28-án van a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja, a szakszervezet ebből az alkalomból a munkahelyi védelem és biztonság fontosságára kívánja felhívni a figyelmet - mondta Fiedler Péter, a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője. Hozzátette: a munkavédelmi szabályok betartása a munkavállaló és a munkáltató közös érdeke és felelőssége, tavaly több mint 17 ezren szenvedtek valamilyen balesetet munkavégzés közben. A Liga Szakszervezetek szerint a halálos munkabalesetek száma elfogadhatatlanul magas. Míg az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a munkabalesetben elhunytak száma, addig tavaly hirtelen megugrott - mondta. Fiedler Péter tájékoztatása szerint a Liga Szakszervezetek a megelőzés érdekében ingyenes munkavédelmi szolgáltatást nyújt. A tagok bejelentésére munkavédelmi szakértőt delegálnak az érintett munkahelyre, aki felméri és a munkáltatóval közösen megpróbálja megoldani a helyzetet. Ha ez nem sikerül, további lépéseket tesznek - mondta.
A Belgrád-rakparton megtartott eseményen felállították a munkabalesetben elhunyt ismeretlen munkavállaló sírját, amely egy ásóból, fejszéből és munkavédelmi sisakból készített kereszt, és egy betonoszlopra magasnyomású vízzel - úgynevezett inverz graffiti technikával - emléktáblát létesítettek.
Az emléknapot 2003. óta az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) kezdeményezésére tartják, Magyarországon 2012-ben nyilvánították hivatalosan emléknappá.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.