Hírek
2017. Augusztus 27. 09:07, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Szeptembertől nő a pedagógusok bére
Szeptemberben megemelik a tanárok bérét, ami körülbelül 175 ezer pedagógust érint, és 24 milliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből
- mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.
Palkovics László elmondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.
Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.
Hangsúlyozta, a pedagógusok voltak az első nagy csoport, akiknek a bérét rendezték, ami jelzi, a kormány megbecsüli a munkájukat.
Elmondta azt is, szeptembertől nő az iskolaigazgatók jogköre: törvényben garantálja a kormány, hogy a vezető nélkül sem kinevezni, sem felmenteni nem lehet tanárt, és a jövő hónaptól lehetőség van növelni azon osztályfőnökök bérpótlékát, akik nehezebb körülmények között dolgoznak.
Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
