Hírek
2013. Június 12. 09:16, szerda |
Helyi
Forrás: http://feol.hu
Száz táncospár, a Néma levente és a palacksárkány a Bicskedélyen
Bicske – Városi ünneppé nőtte ki magát a helybéli gimnázium születésnapja! Sok mosolygó, egykori diák emlékezett a közeli s a távoli múltra. Ami most felelevenedett.
Hatvan éve alapították Bicskén az egykori Klebelsberg polgári iskolában a Vajda János Gimnáziumot, amely 1966-ban új épületet kapott a kisváros szívében. Az első igazgató, Kamarás Oszkár nagyot vállalt kollégáival azokban az időkben, de az iskola fontos szerepet tölt be azóta is az egykori, s most ismét bicskei járásban. Ez a születésnap ugyancsak mozgalmas volt, pedig szinte a semmiből állították össze a sok-sok programot! Pénz híján az ötletek, a lelkesedés és a látványos összefogás nyomán kerekedett ki a Bicskedély, angolosan Bicske Day ünnepség.
Kiállítást rakott össze Varga Lászlóné szakmai oktató a gimnáziumban képekből, rekvizitumokból. Nagy Izabella Melinda igazgató a kollégáit méltatta, akik a diákokkal együtt óriási szeretettel szervezkedtek, hogy a sok ötlet valóra váljék. Évkönyvet adtak ki, az összes végzett diák (!) névsorával, s felelevenítettek egy ma is élő hagyományt, a Palotás előadását! Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának táncdallama és a magyaros ruhákba öltözött gyerekek-fiatalok látványa itt azokban az időkben is megszokott volt, amikor másféle muzsika járta a diktatúra szigorában.
Valamikor a polgáriban kezdték, aztán az általános iskolában folytatták farsangban ezt a szokást, s most százan fogtak össze a Batthyány-kastély udvarán, azaz a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon gyepén, hogy előadják a szeretett táncbetétet. Hetvenéves és hétéves hölgyek-leventék öltötték magukra a nemesi öltözéket, mindenki maga szerezte be a jelmezt, a maga költségén. Nagy Éva, bicskei általános iskolai tanító vállalta a betanítást, hónapokon át gyakorolt a társaság. A Néma levente című Heltai Jenő darabot 1952-ben, a gimnázium első évében adták elő, s most a diákok megismételték.
A környezetvédelemre figyelmeztetve készítettek sárkányt üres műanyag palackokból. Sport- és egyéb bemutatók, látványosságok követték egymást a színpadon. A kastély udvarán árvízi gyűjtést is hirdettek, s 114 egység vért adtak, ami háromszáznál több véradót jelent. Gyönyörű kézműves termékekből rendeztek vásárt, a Nagy Károly városi könyvtár régi könyveket hozott ki, fehér kesztyűkkel lapozandókat.
A legnagyobb élményt mégis a régi osztálytársak, ismerősök találkozása nyújtotta, s a leggyakrabban feltett kérdés minden bizonnyal az volt: „Emlékszel?”.
Zsohár Melinda
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:13, kedd | Külföld
Ukrajna háború – Kreml: az orosz elnöknek jelentést tettek Pokrovszk és Vovcsanszk elfoglalásáról
2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld
ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára
Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.
