Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. Május 17. 13:33, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Sopronba költözik a VersFesztivál

Sopronba költözik a VersFesztivál

A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amelynek Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz a fővédnöke.

Az október 9. és 13. között megrendezendő jubileumi versfesztivál az elmúlt 15 év legkiemelkedőbb programsorozatával készül - fogalmazott Lutter Imre fesztiváligazgató a közleményben, amely szerint a hagyományosnak tekinthető programok mellett a rendezvény visszatekint a hazai és határon túli költészet színpadi, zenés és filmes megjelenítésének legsikeresebb produkcióira is. A dokumentum kitér arra is, hogy a szervezők egyelőre nem tudják, mire jut forrás, még várnak az állami döntéshozatalra és a támogatókra.
Az idén kiemelt szerepet kapnak a Hetek költőcsoport tagjai, akik közül a hét évvel ezelőtt elhunyt Bella István Kossuth-díjas költő volt a fesztivál korábbi fővédnöke, őt váltja idén Buda Ferenc, aki szintén a Hetek tagja volt.
A dokumentum felidézi, hogy a fesztivál a különböző társművészeti ágak összekapcsolásáról, a sokszínűségről kapta a nevét: a vers művészi kifejezési formáinak színes kaleidoszkópját kapják a résztvevők és a nézők. "Versszínházi előadások, verszenei koncertek, versfilmek, klasszikus és kortárs versmondás, a költészet ihlette képzőművészet, és idén először a slam poetry is jelen lesz a programok között" - olvasható a közleményben, amely szerint a programban több ősbemutató, régen látott produkció, vagy erre az alkalomra készült előadás szerepel.
A VersFesztiválra az ország minden pontjáról, emellett a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Szilágyságból és a Felvidékről érkeznek produkciók. A Kaleidoszkóp célja, hogy a különböző stílusirányzatoknak minél szélesebb körű, valódi szakmai fórumot teremtsen - írták a szervezők.
A Kaleidoszkóp VersFesztivál 1999-ben Miskolcról indult, azóta járt Budapesten, Pécsett, Krakkóban, Berlinben, a díjnyertes produkciókat Stockholmban, New Yorkban és Los Angelesben is bemutatták. 2012 októberében a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban nézői rekord született, több mint négyezren voltak kíváncsiak a programokra.
Az idei fesztivált a Magyar Versmondók Egyesülete az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesülettel, a Versmondók Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetével, az erdélyi Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központtal, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve szervezi. A rendezvény szlogenje: "vers, ahogy még nem ismered".

Címkék: Kultúra-irodalom

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).