Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2012. Március 13. 14:17, kedd | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

Sok gól, sok kiállítás és Ferencváros-siker

Sok gól, sok kiállítás és Ferencváros-siker

Az élvonalbeli jégkorongbajnokság elődöntőjének negyedik meccsén a Ferencváros egy változatos, kiállításokban és gólokban is gazdag meccsen másodszor is legyőzte hazai pályán a Miskolcot.

A Ferencváros 6–3-as sikerével kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést, amelyet szerdán rendeznek Miskolcon.

A Miskolc és a Ferencváros elődöntője az ob I-ben eddig nagyon változatos képet mutatott: az első meccset 7–1-re megnyerte Greg Lindqvist edző csapata, a második találkozón a fővárosban azonban 4–3-as vereséget szenvedett, a harmadik mérkőzésen azonban ismét győzni tudott. Így érkeztünk el a mai negyedik összecsapáshoz, amely a párharc eddigi alakulásához hasonlóan változatos volt.

A miskolciak 2009 óta nem tudtak nyerni a Ferencváros vendégeként, ám ezúttal a meccs elejétől nagyon aktívan játszottak, látszott, hogy már ezen a találkozón el akarták dönteni az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcot. Ennek megfelelően az ötödik perc végén Rafaj Attila passzából a hosszú oldalon, a jobb szélen érkező Vladimir Dubek közeli lövéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Jegesmedvéknek a gól után is volt a helyzetük, ám mégis a Ferencváros szerezte a következő gólt. A kilencedik percben a hazaiak kétszer is eltalálták a kapuvasat, a második után Berta Ákos a kipattanót közelről a kapuba passzolta.

Berta ebben a harmadban főszereplővé vált, ugyanis a folytatásban szúrásért kiállítást, majd fegyelmivel végleges kizárást kapott. A Miskolc ezután kapuja elé szögezte a zöld-fehéreket, Jozef Racko többször is bravúrral védett, és miután a vendégektől Miskolczi Márkot is kiállították a játékvezetők (magas bot miatt), a Ferencváros megúszta bekapott gól nélkül ezt a szakaszt.

Sőt, a játékrész végén még a vezetést is megszerezte: Lubomir Chmello kiállítása után Juhamatti Hietamaki távoli lövése a kapusvasról Linus Schellin elé pattant, a svéd játékos pedig közelről kihasználta a lehetőséget. Az első harmad a három gól mellett hat kiállítást is hozott (három-három elosztásban).

A nézők a folytatásban is sok durvaságot láthattak: a ferencvárosi Borbás Gergely fejre támadásért kapott kétperces kiállítást majd tízperces fegyelmit (végleges kiállítás is lehetett volna...). Ennek ellenére a hazaiak alakítottak ki nagyobb helyzeteket és ők szereztek újabb gólokat is.

Előbb Rosztocsil Tamás lőtt nagy gólt a szélről a jobb felső sarokba, majd Borbás Gergely passzából Kiss Gábor bombázott a miskolci kapuba, ezzel két harmad után 4–1-re vezetett a Ferencváros.

Az utolsó játékrész elején öt a négy elleni emberhátránynál tudott szépíteni a Miskolc Joshua Bonar révén. A Ferencvárosnak azonban volt válasza és Linus Schellin második találata után, 5–2-es hazai vezetésnél úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Pláne azután, hogy a vendégek kettős emberelőnyben sem tudtak betalálni.

Több mint négy perccel a vége előtt Vladimir Dubek második góljával azonban mégiscsak szépíteni tudtak a miskolciak, akik már három és fél perccel a meccs vége előtt lehozták a kapus Budai Krisztiánt, hogy így kerülhessenek emberelőnybe.

A Ferencváros azonban ennek köszönhetően többször is üres kapura támadhatott, az egyik ilyen lehetőségből Schelling harmadszor is betalált, ezzel végleg eldőlt a találkozó. A mindent eldöntő ötödik meccset szerdán Miskolcon rendezik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.

2024. Április 20. 09:45, szombat | Sport

A Veszprém kilenc góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet