Hírek
2020. Július 28. 14:08, kedd | Sport
Rally: Örülünk a célba érkezésnek!
Beszélgetés Dudás Gergő Raliversenyzővel a 2020-as Salgó Rali után.
STEELVENT Salgó Rally 2020
Dudás Gergő - Tóth Zsolt
2020.07.18-19.
Rodeo Speed Car Kft.
Bátonyterenye - Mátraalmás körgyorson kategória negyedik időt mentetek. Ez nem kis teljesítmény. Ennyire élveztétek ezt a gyorsot?
- Mind a három körben nagyon élveztük, sajnos ebben a negyedik időben is sok bent ragadt. A második körben megkaptuk magunk elé Kovács Antit, és pár kanyar múlva utol is értük és hét kilométert autóztuk mögötte. Itt sok időt elvesztettünk. Szomorúak voltunk emiatt, aztán a következő gyorson defektet is szedtünk össze, így el is ment a versenyünk. Az bántott kicsit, hogy nem tudtuk kiautózni azt, amit akartunk azon a hosszú gyorson.
A Salgótarján - Kazári gyorson mindkétszer azonos helyet értél el a kategóriátokban. Ennyire jó volt az itienretek?
- Mi csak a hosszú gyorsra állítottuk az autót, mondhatnám azt, hogy a másik kettő gyorssal nem is foglalkoztunk annyira a beállítások terén.

Bátonyterenye - Mátraalmáson immár harmadjára mentetek le és a rallylive pont hun nyilatkoztad: „Ez az első normális, amit le tudtunk jönni. Nagyon élveztük.”Miért is volt ez az első?
- Sajnos azon is kaptunk egy lassú defektet, kettétört a felni is még az első körben, de le tudtunk jönni vele. Mindig volt valami problémánk a körgyorson, pedig nagyon vártuk azt a szakaszt.
Az utolsó gyorson pedig a nézőknek autóztatok: Milyen érzés nem időre menni és kiszolgálni a népet?
- Teljesen más, nem összehasonlítható a kettő! Élveztük mi mindegyik részét, amikor időre mentünk akkor is. Ezzel az autóval szinte tök mindegy mit csinál az ember csak pozitívak a tapasztalatok, amiket átél benne.
Mennyire tudtatok összeszokni a kocsival az egy versenynap alatt?
- Most megint egy olyan versenyszituációt tapasztaltunk meg, ami ritkán fordul elő, bár az utóbbi években egyre többször ez a nagyon esős, nagyon sáros körülmény fogad minket a versenyeken. Ezzel az autóval még nem mentünk ilyen versenykörülmények között.

Hogy vizsgázott a szerelő csapat?
- Teljesen jól. Össze lett rakva egy stratégia, ami jónak bizonyult. Minimálisat állítottunk a szervizidőben csak a Skodán.
Milyen érzés volt egy ilyen viszontagságos verseny után meglátni a céldobogót Salgótarjánban?
- Jó lett volna problémamentes versenyt magunk mögött tudni, de így is nagyon pozitívan zártuk ezt a versenyt.
Hogy értékeled a Salgó Ralit?
- Jó volt végre menni éles körülmények között, persze van az emberben csalódottság, de ez vele jár.
Zárszóként mit kívánsz magatoknak a Miskolc Ralylra?
- Egy jó ízű autózást!

A Clone Rally Team együttműködő partnerei:
FUEL, www.fuel-benzinkutak.hu, Desef Silver, Waldheim, Szilárd Sped Kft., Probo Trans, Robplast, FRIK, Safety Truck Kft, FHO, Herman Vitamins, JutaVit, Stage Light Theatre Szociális Szövetkezet, OLP - TECH Kft, Supersprint Kft, Micro Green Village, S7 Gázfutár, DREAM-LIGHT-THEATRE Bt., Domvill Szer KFT., Kacsándi Elektro Kft.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
