Hírek
2011. December 08. 13:18, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szerzö: Hné Hajni,forrás:bicskeitc.hu
Balszerencsés gól
Sok gólhelyzetet kidolgozó, de azokat rendre elpuskázó labdarúgóink végül egy balszerencsés góllal maradtak alul az őszi idény záró mérkőzésén.
Több, mint három és fél mérkőzés óta gólképtelen labdarúgócsapatunk Tatabányára utazott és próbálta feledtetni a gyengére sikeredett őszi szezont.
Sándor, Tóth és Mérey sérülés miatt nem állhatott P. Nagy László rendelkezésére.
Sárisáp-TASK: Farkasdi – Bukovecz, Bozsik, Győri, Török – Simon, Nagy, Zsemberi, Míg – Jároka, Szabó.
Bicskei TC: Kosztelnik – Varga Zs., Szentjobbi, Gáll, Kőbányai L. – Horváth Z., Szebeni, Matláry, Kőbányai R. – Murányi, Szőke.
Matláry erőtlen lövése jelentette az első próbálkozást, majd Kőbányai Ricsi bal oldali elfutása és beadása után Szőke kapásból fölé lőtt.
Kőbányai Levi sérült meg, Lakk állt be helyette a balhátvéd pozíciójába.
A 35. percben Szebeni szerzett labdát, Murányihoz passzolt, akit azonban lebirkóztak a védők. A szabadrúgást Szentjobbi a sorfalba lőtte.
Ezúttal Murányi volt a szabálytalan, sárga lapot kapott, majd a hazai szabadrúgás végén a középre ívelt labdát Nagy fejelte egy hajszállal a kapu mellé.
A szünet után több bicskei lehetőség is adódott a mérkőzés eldöntésére.
A 49. percben Murányi indította Szőkét, aki kilépett a védők közül és nagy helyzetben a lövése a bal kapufán csattant.
Kőbányai Ricsivel szabálytalankodtak, a beívelt szabadrúgást kifejelték a védők, éppen Varga elé, aki kapásból, hatalmas lövést eresztett meg és Farkasdi a léc alól tolta ki a löketet.
Csak nem akart megszületni az a gól.
Szentjobbi, Matláry volt a labda útja, majd Kőbányai R. futott el a bal oldalon, középre adott és a hosszún érkező Horváth Zoli óriási helyzetben egyből lőtt, Farkasdi hatalmasat védett.
És jött a 75. perc: Egy labdavesztés a középpályán, majd Török kapura lőtt és a lécről visszapattanó labdát Szabó fejelte kapura, de Kosztelnik – a partjelző szerint a gólvonal mögül ütötte ki a labdát. 1-0.
Csereként Iski, majd Kovács is pályára lépett.
A végén még egy nagy egyenlítési lehetőség, de Lakk a kapusba lőtt.
Újabb vereség, egy újabb nyerhető mérkőzésen, kihagyott helyzetek, majd egy balszerencsés gól.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 11. 17:00, csütörtök | Életmód
Folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház öt éve indult átépítése
2026. Június 11. 15:00, csütörtök | Külföld
Szerb energiaügyi miniszter: kompromisszum született a Mollal
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
2026. Június 11. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: Sulyok Tamás nem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az üldözött civilek mellett
Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik
