Városlista
2022. január 19, szerda - Sára

Hírek

2021. Március 01. 14:21, hétfő | Bulvár
Forrás: infovárosok

Nyárra ismét teltházas hazai turizmusra számítanak

Nyárra ismét teltházas hazai turizmusra számítanak

„Elsődleges szempontunk a személyzetünk megtartása volt, hiszen készülünk az újranyitásra”

Hasznos információkat osztott meg a turizmusról, a szállodák üzemeltetéséről, a belföldi szálláshelyek aktuális helyzetéről, arculatváltásról, újításokról, a covid hatásról Klemm Balázs, a turizmus véleményformáló szakembere. A magyarországi és székelyföldi érdekeltségű cég, a Hotel & More Group tulajdonosa, vezérigazgatója beszélt a 2020-as és a 2021-es turisztikai idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.
A szakértő részteles tájékoztatást adott a 2020-ban történt változásokról, hogyan vészelték át az elmúlt évet, továbbá milyen tervek és jövőkép látható ebben a szektorban.

- Júniusban berobbant a turizmus, majd hónapokig dübörgött, végül nagyon jó nyarat zártunk. Olyan kiemelkedő forgalmú nyár volt, mely a 2019-es évet is felülmúlta sok helyen. Szeptember elején azonban már csökkent a forgalom, olyan helyeken is, ahova egész évben érkeznek turisták, ilyen például a külföldi vendégek által is látogatott Hévíz és a Balaton-part. Novemberben nem hirdettünk üzemszünetet, szállodáink továbbra is oktatási, üzleti és gazdasági céllal érkező vendégeket fogadnak. Azért, hogy a személyzetünket mozgásban tartsuk, éltünk a bérkedvezménnyel is, ami eredményeképpen minimális forgalommal, de üzemelnek a szállodáink. Elsődleges szempontunk a munkavállalóink megtartása volt, hiszen készülünk az „újranyitás”-ra. Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy képzett, tapasztalattal és helyismerettel rendelkező munkatársakkal tudjuk a vendégeket nagyobb létszámban újra fogadni. Az elmúlt hónapokban 5-6%-os vendégforgalmunk realizálódott, néhány hotelünkben pedig 10%-ot is tudtunk generálni. Ez annak volt köszönhető, hogy sok nagyobb vidéki városban üzemszünetet hirdettek a környező szállodák, így a mi szállodáinkba jelentkeztek be a vendégek - részletezte Klemm Balázs, aki azt is elmondta, milyen változtatásokat hoztak létre az elmúlt egy évben.

- Figyelnünk kell a felmerülő igényekre és ezeknek megfelelő feltételek megteremtésére. Értelemszerűen minden vendégnek fertőtleníteni kell a kezét, amikor megérkezik a szállodába, a maszk használata pedig természetesen mindenhol kötelező. Ezt az időszakot felhasználtuk arra is, hogy újításokat hozzunk létre, arculatot váltunk, ez a modern, letisztult formavilág bármilyen grafikus környezetben, online és offline térben egyaránt jól használható. A saját fejlesztésű mobil applikációnk is már 90%-os készültségű, ami révén közvetlen kapcsolatot tudunk tartani a vendégeinkkel. A hoteljeinkben pedig különböző felújítási munkálatok zajlottak a közelmúltban, és még zajlanak is néhány helyen. Természetesen minden szobát és közösségi helyiséget kifestettünk, a gépészeti elemek karbantartása és felújítása is megtörtént. Ahol wellness részleggel is rendelkezünk, ott leengedtük a vizet, kijavítottuk az esetleges szerkezeti hibákat, és szükség esetén a gépészeti szerkezeteket is felújítottuk - mondta a Hotel & More Group vezérigazgatója, aki azt is elárulta, milyen jövőbeli terveket és célokat állítottak fel.

- Azt látom, hogy vidéken be fog robbanni ismét a turizmus, működni fog, hiszen a külföldi utazások korlátozott számban vehetőek csak igénybe. Azt gondolom, hogy az emberek tartanak a vírustól, és amíg a teljes átoltottság nem történik meg, addig a belföldi nyaralást részesítik előnyben. A vidéki turizmus ezért mindenképpen hasonlóan jól fog alakulni, mint ahogy alakult 2020. júniusától egészen 2020. októberéig. Úgy vélem Budapesten 2022-ben éled újjá a turizmus, de csak 2024-re fogja elérni a 2019-es szintet. Arra számítok, hogy a nyitás az átoltottság függvénye lesz, május előtt egy részleges, csökkentett üzemmódot engedő nyitás várható szigorított feltételek és előírások betartásával. Sokan sajnos elvesztették a munkájukat, hiszen voltak a szakmának olyan szereplői, vállalkozásai, ahol a tulajdonos, üzemeltető nem bírta pénzügyileg tovább működtetni a vállalkozását, be kellett zárnia, egy időre biztosan. Azt gondolom, hogy akiben megvan a szakma iránti tisztelet, és régóta űzi ezt a tevékenységet, az vissza fog térni előbb-utóbb. Nagyon bízom a fiatal generációban, akik most diplomáznak, mert ők újító energiájukkal fel tudják frissíteni ezt a szakmát - mondta a szakértő, aki szerint a külföldi intézkedésekhez képest hazánk hatékonyabban reagált a pandémia alatt.

- Más országokban voltak bizonyos lazítások, a hegyvidéki szállodák megnyitottak, főként a sípályáknál egy időre, ami nem biztos, hogy jó döntés volt. A rövidtávú gazdasági előnyök miatt lazítottak a szigorításokon, viszont emiatt újra gyorsult a fertőzés üteme.

További információ: https://hotelandmore.hu/

Címkék: turisztika, turizmus

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 17. 08:00, hétfő | Bulvár

Céline Dionnak súlyos baja miatt le kellett mondania turnéját

Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait.

2022. Január 15. 13:08, szombat | Bulvár

Várhatóan ekkor kerül a magyar mozikba a Csongor és Tünde animációs film

Dargay Attila (1927-2009) tervei alapján készül a Csongor és Tünde című animációs film, amely várhatóan 2024-ben kerül a magyar mozikba - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

2022. Január 13. 09:01, csütörtök | Bulvár

Buszon szülte meg kisfiát egy nő Rio de Janeiróban

Autóbuszon kezdett vajúdni, majd utastársai segítségével ott is szülte meg kisfiát Rio de Janeiróban egy nő, aki később elnézést kért az utasoktól, hogy feltartotta őket.

2022. Január 11. 11:07, kedd | Bulvár

Csütörtöktől a mozikban a Szerelem első vérig felújított változata

Digitálisan felújított formában tér vissza csütörtöktől a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb filmje, a Szerelem első vérig,