Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2016. Szeptember 23. 07:38, péntek | Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI

Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

A Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint az idei nyári főszezonban két százalékkal magasabb árbevételt értek el a magyarországi fürdők, miközben a vendégforgalom a múlt évhez hasonlóan alakult.

A szövetség szeretné elérni, hogy a fürdőszolgáltatások bekerüljenek a kedvezményes áfakörbe, illetve a szálláshely-szolgáltatással és a vendéglátással együtt tartósan benn is maradjanak.

Czeglédi Gyula, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: a legjobban teljesítő fürdők elérték a múlt évi kiemelkedő vendégforgalmat, vagy kismértékben, néhány százalékkal túlteljesítették.

Rámutatott: 2015. évi vendégéjszakai adatok alapján jól látható, hogy a tíz leglátogatottabb város mindegyikénél meghatározó a fürdőturizmus, hét település közülük kifejezetten hagyományos fürdőváros. Jelenleg Budapest és Balaton turizmusa mellett az ország turizmusának a harmadik meghatározó lába az épített fürdőkre épülő fürdő- és gyógyturizmus.

A szövetség kiemelt célja, hogy az OEP által finanszírozott, a fürdőkben elérhető gyógyászati szolgáltatások támogatási összege 20 százalékkal emelkedjen. Jelenleg az OEP-támogatás az összes gyógykezelés önköltségének alig több mint egyharmada. A további részt a szolgáltatást igénybevevő betegek térítése és hozzájárulása adja, a hiányzó költségrészt a fürdők más üzletágaik eredményéből pótolják - ismertette.

Czeglédi Gyula ezt a helyzetet tarthatatlannak nevezte, és beszámolt arról, hogy a rendezése érdekében az egészségügyi kormányzathoz fordultak. Tájékoztatása szerint a kezdeményezésükre Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár egyetértéséről biztosította a szövetséget, azonban jelezte: a jövő évi költségvetésben más szempontok erőteljesebben érvényesültek.

Az ügyvezető elnök szerint a probléma ismét előtérbe kerül az állami egészségügyi szektor nagyarányú bérnövekedését követően, kezelhetetlen állapotokat fog eredményezi, hiszen a gyógyfürdőkben is egészségügyi végzettségű dolgozók dolgoznak. A szövetség továbbra is a 20 százalékos támogatási díj emeléséhez szükséges forrás előteremtésében látja a megoldást, hogy a fürdőszolgáltatók is már 2017-ben érzékelhető béremelést tudjanak végrehajtani az egészségügyi munkavállalóknál.

A szövetség szerint indokolatlan és értelmezhetetlen, hogy a fürdőszolgáltatás mint Magyarország egyik fő turisztikai vonzereje miért került ki 2006-ban a kedvezményezett áfakörből. Az elnök jelezte: tagjaik vállalták, hogy az áfamegtakarítással elérhető többletbevételeket a hatékonyság javítása mellett az alkalmazottak bérfejlesztésének felzárkóztatására és a hiányzó fejlesztési források pótlására fogják felhasználni.

Czeglédi Gyula kitért arra, hogy a fürdők üzemeltetését az idén a szektorban egyre jellemzőbb munkaerőhiány befolyásolta. A fürdőüzemeltetők egyre nehezebben találnak úszómestert, pénztárost, takarítót és műszaki szakembereket, az egészségügyi kezeléseket végző terapeutákból, szakorvosokból pedig hiány van. Jellemző, hogy a fürdőket elhagyó szakemberek nem másik szolgáltatóhoz szegődnek, hanem szakmát és ágazatot váltanak a magasabb bér érdekében, egyre többen közülük külföldön helyezkednek el - tette hozzá Czeglédi Gyula.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 13:10, kedd | Belföld

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

2024. Április 16. 07:54, kedd | Belföld

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot.

2024. Április 16. 07:53, kedd | Belföld

Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán

Amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást - mondta.

2024. Április 16. 07:48, kedd | Belföld

A Fidesz a valaha volt legerősebb EP-kampányra készül

A Fidesz a valaha volt legerősebb európai parlamenti (EP) kampányra készül, mert a június 9-ei választás tétje óriási: háború vagy béke, erről kell dönteni