Hírek
2014. Március 20. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nagyböjti országjáráson a szentkúti kegyszobor
Több városba is elviszik a szentkúti kegyszobrot a nagyböjti időszakban. A Szűz Máriát ábrázoló szobor első útja ma a budapesti pasaréti ferences templomba vezet, ahol este tekinthetik meg a hívek - közölte a Ferences Sajtóközpont. Emlékeztettek arra is, hogy a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely felújítási munkálatainak tavaly őszi megkezdése óta a búcsújáróhely legféltettebb kincse, a kegyszobor a budapesti Szent István-bazilikában volt megtekinthető.
Mint írták, a pasaréti templomból szombaton Székesfehérvárra viszik a kegyszobrot, ott reggel körmenetben kísérik a püspöki palotától a székesegyházba, ahol imádság és ének keretében köszöntik a Szűzanyát ábrázoló szobrot, majd ünnepi szentmisét tartanak, amelyre elsősorban a vidékről érkező híveket és papokat várják. Székesfehérváron a szentmise után az ottani egyházközségek vezetésével imaórákat tartanak, és még aznap délután záró szentmisét is celebrálnak.
kegyszobor következő állomásai március 26-án a Ferenciek terén lévő ferences templom, április 2-án pedig a szintén fővárosi Margit körúti ferences templom. Mindkét helyen imaórával és szentmisével köszöntik a szentkúti Szűzanya-szobrot. A nagyböjti országjárás utolsó állomása Szent Erzsébet szülővárosa, Sárospatak lesz, ahol a bazilikában április 4-én estétől másnap délutánig lehet imádkozni a kegyszobor előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld
Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén
Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során