Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Május 27. 12:26, hétfő | Életmód
Forrás: http://www.kamaszpanasz.hu

Miről árulkodnak az álmaid?

Miről árulkodnak az álmaid?

Tudtad, hogy átlagosan 20-23 évet töltünk alvással életünk során? Semmiképp sem lehet szó nélkül elmenni az alvás mellett. Ahhoz túl nagy részét foglalja el életünknek. Természetes, ha többet szeretnél megtudni róla.

Az álmok nem egyformák. Különbözőségük függ az életkortól, betegségektől, nemtől.

Már a csecsemők is álmodnak. Sőt, ők a legtöbbet. Arról persze nem tudni, hogy mit, de műszerekkel mérhető agytevékenységeik az álmodó felnőttel azonosak. A kisgyerekeknek gyakran vannak ún. ingerálmai. „Igazából” éhes és álmában eszik, „igazából” pisilnie kell és az álmában wc-n ül. Öt-hét éves korban jelenik meg a fejekben a történet, ami nem állóképek, hanem események sorozata.

A felnőttekéhez hasonló álomképek két évvel később, hét-kilenc éves korban bukkannak fel. Tizenhárom-tizenhat éves kor táján jelentkeznek egyeseknél az ún. kényszeres álmok. Ez az álomfajták egyik legutálatosabbika. Képes arra, hogy alanyát elképesztő tettekre serkentse. Egy kényszeres álomból felébredő például kiugorhat az ablakon, mert az álom megállíthatatlanul és kontrolálhatatlanul folytatódik a valóságban.
Ha betegek vagyunk, ijesztő lázálmok gyötörnek, gyakran rémséges alakokkal. Érdekes, hogy a skizofrének álmában sokkal kevesebb a bizarr elem, mint az egészségesében. Állítólag azért, mert ők napközben is éppen elég bizarrsággal gyötrik az agyukat.

Nők és a Hold
Na, és mi a helyzet a nemekkel? Hát persze, hogy van különbség férfi és nő között! Éppen ebben ne lenne? Az a helyzet, hogy a nők sokkal színesebben álmodnak, a szó eredeti és átvitt értelmében egyaránt. Gyakrabban pingálják ki álmaikat, és jeleneteik is mozgalmasabbak. De hogy ezért ne kelljen irigykedni a férfiaknak, gyorsan hozzáteszem: kellemetlen dolgokat is gyakrabban álmodnak, mint a férfiak. Együtt pulzálnak a holddal: telihold vagy újhold idején kimutathatóan benépesedik „álom-mozijuk.”


Nincs fájdalom álmunkban
Egyébként túlnyomórészt képeket látunk alvásaink alatt és 65%-ban hangokat. Ezt követi a többi érzékszerv. Vannak kifejezetten szag-érzékeny társaink, és olyanok, akik inkább a hőt érzékelik. Egyetlen egy inger van, ami sohasem épül be az álmokba: ez a fájdalom.
A felmerülő képek érdekessége az, hogy gyakran nem mások, mint szimbólumok. Létezik egy univerzális álomnyelv. Ez minden nemzet nyelvén ugyanazt jelenti. És minden ember számára ugyanazt. Ha tegyük fel, soha nem mesélnénk gyerekünknek sárkányokról, szörnyekről, ősi tájakról, akkor is megjelennének álmaikban, mert az ún. kollektív tudattalanban imbolyognak évezredek óta, s sajátos stafétaként innen adja át őket egyik nemzedék a másiknak. A szörny mindenkit borzongással tölt el, a virág meg mindenki szívét megmelengeti.

De ne hidd, hogy ilyen egyszerűek a szimbólumok!
Először is: van egy csomó fogalmunk, ami éber állapotunkban kifejezetten pejoratív tartalmú, álombeli megjelenése viszont épp ellenkezőleg: reményekre ad okot. Ilyen például a halál. Hallani is rossz róla. Álmodni azonban nem. Azt üzeni számodra, hogy lezárult egy életszakaszod, megszabadultál egy tehertől.

S ha már itt tartunk, még egy morbid példa. A koporsó sem éppen felemelő látvány. Az álomban megjelenő üres koporsó azonban csak azt akarja közölni veled, hogy ne aggódj a jövőd miatt. Ha pedig történetesen benne fekszel, akkor végképp szegre akaszthatod az aggodalmaidat, ugyanis boldog házasságot és szép szerelmet jövend.

Másodszor: figyelembe kell venni egy nagyon fontos törvényszerűséget. Igaz, hogy vannak ősi, alapvető, univerzális szimbólumok, ami minden nép, és minden ember számára ugyanazt a jelentést hordozzák, de a legtöbb szimbólum mégis csak egyedi. Egy álomban előbukkanó kutya nem ugyanazt fogja jelenteni annak, aki fél a kutyáktól és annak, aki imádja őket. Ez tiszta sor. Ugyanaz a jelenség vagy tárgy más üzenetet hordoz az egyik és mást a másik embernek. Attól függ, milyen a kapcsolatrendszere vele, milyen emlékei vannak róla.

Jobb, mint a mozi
Az álom csodálatos világ. Lepipálja az összes hollywoodi gigaprodukciót. Olyan teremtmények, szituációk és csodák vannak benne, ami egyetlen ember alkotta produkcióban sem. Minden megtörténhet. Nincsenek fizikai és logikai határok. Megszűnik az idő. Személyiséged határai szétfoszlanak. Szemlélő és cselekvő vagy egyszerre. Egy teljesen más fajta dimenzióba lépsz (jó esetben) esténként. Figyelj álomfilmjeidre! Nemcsak azért, mert izgalmasak, hanem azért is, mert folyamatosan kommunikálnak veled. Rajtad múlik, hogy odafigyelsz-e üzeneteikre!

Néhány szimbólum, mely betegsékgre utalhat
◦Szálkák, kígyó = nyelőcső problémái
◦Arcot elcsúfító duzzanat = kezdődő homloküreg gyulladás
◦Hinta = légzésproblémák, középfül bajai
◦Kanyargós út = belső szervekkel van baj
◦Hangyák = valamelyik végtag zsibbadása
◦Kőből való láb = kezdődő járási zavar
◦Repülés = szívzavarok
◦Besüppedő takaró = agyhártyagyulladás
◦Vér vagy lángok = ideg-és szívműködési zavarok
◦Alagút = bélműködési problémák
◦Elveszített bőrönd= túlzott, ideges aggályoskodás, agy vérellátási zavar

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 03. 17:39, péntek | Életmód

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.

2024. Május 03. 06:41, péntek | Életmód

Nemzetközi elismerést kapott a szentendrei Skanzen

A SozialMarie díj harmadik helyezettje lett a szentendrei Skanzen Demencia Programja - tájékoztatta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum az MTI-t csütörtökön.