Felmegy a cukrunk'
Egy barátom mesélte a történetet, amit most leírok. Pár éve megjelent néhány
"tisztességes" kereskedő, Szerencsen és környékén. Felderítették a nagyobb
összefüggő cukorrépaföldeket, gazdáikat megkeresték. Ajánlatot tettek a
földek két-három éves bérletére. Előre kifizetik a bérletet, a szerződés
lejárta után a gazdáé marad a föld, szólt az ajánlat. Rendeltetésszerűen
használják, nem lesz gond a talajjal. Vonzó volt az ajánlat, a bizonytalan
termés helyett, egy biztos bevétel, annyit hoz a bérlet, mint a jó termés
esetén az átvevő ad. Ráadásul dolgozni sem kell, aggódni az időjárás miatt.
A pénz is itt lenne, előre két-három évre. Ki tudja, mi lesz itt két év
múlva, ez meg biztos. Nem bíztak azonban a gazdák a tetűhintásokban, nincs
jó hírük. Amerre járnak, kifizetetlen számlák, becsapott gazdák emlegetik
őket. Mit tegyenek? Ügyvédek sora segít a szerződések
megfogalmazásában. Sikerült. Némi ajvékólás után aláírják a kereskedők a
bérleti szerződéseket. Jön a vetés ideje. A magyar gazda kíváncsi, mit ültet
a bérlő a földbe. Hiába adta bérbe, mégis csak az övé, az ő földje.
Kimegy a határba, semmi mozgás. Kimegy másnap is, de semmi. Nem érti a
dolgot. Az első évben az új "gazda" nem ültetett semmit. Aztán a másodikban
sem. Nem azért bérelte a földet, hogy ültessen bele, fáradjon vele, naponta
aggódva nézzen az égre, hol esőt, hol napsütést kérve a Teremtőtől. Más
tervei voltak az új gazdának. A cukorgyár az ősz beköszöntével várta a
répát. Jött is egy kevés, a kicsiktől, akik nem adták bérbe a földet,
illetve azoktól, akik nem hittek a kufároknak.
Erre azonban nem lehetett alapozni a termelést. A környéken répa
nincs, külföldről hozatni költséges. Csökken a termelés a gyárban. A
feleslegessé vált dolgozóknak felmondanak. A harmadik évre addig jutott a
dolog, hogy bezárták a gyárat. Nem érdemes cukorrépát termelni a parasztnak,
ezért nem foglalkoznak vele, áll a hírekben. Ha nincs répa, nincs termelés,
nem kell a gyár sem. Az üres gyárat őrzik, a fémek  kelendőek a
környéken.
Az őrzés is tetemes összeg. Jön az ötlet, bontsuk le. Egyszeri költség,
nincs vele többet gond. A jó ötletet hamarosan a tettek követik.
Rohammunkában lebontják a cukorgyárat. Mire a régi gazda visszakapta a
földet, lejárt a bérlet arra már fölösleges volt répát ültetni, nem
volt hova, kinek leadni. Fenti minta jól működik, behelyettesíthető a répa
más terményekre is. A következmények láthatóak. Munkanélküliség, emelkedő
árak, elégedetlenség.
Természetesen a valódi felelősök a háttérben maradnak. Az általuk irányított
médiában a hír annyi ezzel kapcsolatban, hogy a paraszt nem termel, nem éri
meg neki, ezért kell nekünk többet fizetnünk a cukorért. Így lesz a
parasztból bűnbak, akit naponta szidunk, ha elkészül a teánk, kávénk, vagy ha
lesz még mit befőzni a nyáron. Zárójelben jegyezném meg, hogy az ősi,nálunk
honos gyümölcsfák szaporítása is tilos. Csak az uniós fajtákat lehet
szaporítani. Azt, amelyiket évente többször kell permetezni, mindenre
érzékeny.

Mákot is csak olyat ültethetünk, amit ők engedélyeznek. Fogalmuk sincs róla
Brüsszelben, milyen íze van egy jó kis házi tökös-mákos rétesnek.
Vajon a mi gyerekeink, unokáink tudni fogják?

Ja, meg a bab, borsó, lencse, amit behoznak Etiópiából, Kínából és itt rámolják piros-fehér-zöld szalagos zacskóba.
Ugyan ez a helyzet a hagymákkal is.

u.i:

Az ügyvéd urak ártatlanok?
Nem kéne velük felépíttetni egy új cukorgyárat a saját vagyonukból, a saját
fizikai erejükkel, lassú tempó esetén egy kicsit korbáccsal ösztökélve
hátulról?
Vagy ők akármit is megcsinálhatnak?