Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Január 02. 12:23, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

Megvásárolná a The New York Times című lapot egy kínai milliárdos

Megvásárolná a The New York Times című lapot egy kínai milliárdos

Megvásárolná a The New York Times című amerikai lapot egy kínai milliárdos, aki pénteken New Yorkba utazik, hogy erről tárgyaljon - számolt be róla a kínai sajtó.

Csen Kuang-piao a hét elején beszélt tervéről egy előadásán, majd szerdán hivatalosan is megerősítette azt a kínai sajtóban. A kínai hírességek sorába tartozó milliárdos úgy fogalmazott: két éve fontolgatja már az "együttműködést" az idén 163. születésnapját ünneplő befolyásos amerikai lappal. Csen szerint a The New York Times megvásárlása egy "autentikus Kína-kép bemutatását tenné lehetővé", de a lap hasábjain a környezetvédelmet és a világbékét is hirdetné. A lehetőségekről a hétvégén tárgyal majd a befektető, aki más befolyásos - általa meg nem nevezett - kínai partnerekkel vásárolná meg az újságot. A The New York Times angol és kínai nyelvű honlapját több mint egy éve blokkolják a kelet-ázsiai ország hatóságai, miután a lap Ven Csia-pao korábbi miniszterelnök és családjának gazdagodásáról cikkezett.
Csen Kínában jótékonykodásáról, meglepő ötleteiről, nem utolsósorban pedig magamutogatásáról híresült el. A leggazdagabb ötszáz kínai közé újrahasznosító vállalatával bekerült férfi vagyona 5 milliárd jüant (180 milliárd forint) tesz ki. A 2008-as szecsuáni földrengés után Csen az elsők között ajánlott fel adományt, 100 millió jüan (3,6 milliárd forint) értékben, ő maga másfél hónapig önkéntesként segédkezett a területen. Idén év elején a legnagyobb pekingi szmog közepette a milliárdos palackozott "friss levegőt" árult az utcán, házat ajánlott Mo Jen Nobel-díjas írónak, a múlt héten pedig pénzkötegekből épített "irodáját" ábrázoló, a kínai interneten terjengő fotóival keltett feltűnést.
Csen eltökéltnek mutatkozik a The New York Times megvásárlását illetően, s azt hangoztatja, hogy ezért még egyes ingatlanait is eladná. Az üzlet nyélbe ütése viszont igen kétséges, erre utal az amerikai lap szóvivőjének, Eileen Murphy-nek a kínai Global Times című napilaphoz szerdán eljuttatott üzenete. A szóvivő úgy fogalmazott: vállalata nem kommentál híreszteléseket, a lap tulajdonosa, Arthur Sulzberger pedig nemrég egyértelművé tette, hogy a The New York Times nem eladó.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése