Városlista
2020. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2013. Július 21. 11:24, vasárnap | Helyi
Forrás: http://www.atv.hu

Megerőszakolták a magyar nőt Egyiptomban: ellopták a gyerekeit

Megerőszakolták a magyar nőt Egyiptomban: ellopták a gyerekeit

Minden kislány arról álmodik, hogy eljön érte a hercege, és elviszi őt hatalmas palotájába, ahol szolgák lesik minden kívánságát. Gyönyörû ruhákkal és ékszerekkel veszi körül magát, férje gyengéd bókokkal árasztja el esténként

Amikor tizenöt évvel ezelőtt, az egyetemről kikerülve Mohameddel megismerkedtem, azt, hittem valóra vált az álmom. Történetem elmesélésével nem az a célom, hogy egy rokonszenves európai nőt játsszak, akit becsapnak és kijátszanak a csúnya, gonosz, primitív kultúrájú, idegen emberek. Ugyanakkor le kell szögeznem, hogy esetem nem egyedi. A Hetek cikke.


Földi pokol Egyiptomban
Itthoni együttlétünk mesébe illő volt, csupa luxussal. Izgatott túlfűtött érzelemvilága és kultúrájának mássága. Ő is, mint én, több nyelven beszélt, tanult volt, és hát gazdag. Szóval, úgy tűnt, minden klappolt. Az egekig magasztalt, és mivel fülig szerelmesnek éreztem magam, két héten belül mindent hátrahagyva Egyiptom fővárosában igent mondtam Mohamednek. Mubarak idején mentünk ki, akkor még a külföldieknek nagy tiszteletük volt, nagyobb szabadságban éltek, ahogy én is, annak ellenére, hogy a kulturális különbségek egy idő után szinte áthidalhatatlanokká válnak. Aki muszlimnak születik, az is marad.

"A terminál elhagyásával megváltozott"
Megismerkedésünkkor Mohamed szabad szelleműnek tűnt, de ahogy hazatért, mintha ősei vallásos bigottsága telepedett volna rá, 180 fokos fordulatot vett.
Gyakorlatilag a terminál elhagyásával azonnal megváltozott, és onnantól kezdve egyre aggasztóbban viselkedett. Itthon nagyon szeretett rajtam egy ruhát, sokszor kérte, hogy abban legyek. Kint már nem engedte, hogy hordjam. Hatalmas cirkuszokat csapott az étteremben, ha valakire rá mertem nézni.
Szép lassan kezdtem fölébredni. A férjem családja Kairó gazdag előkelőségei közé tartozik, akiknél a legfontosabb szempont a vallásosság. Anyósom, aki mellettünk élt, már az első pillanattól kezdve ellenségessé vált az irányomban. A fia miatt álszent módon megjátszotta az elfogadást, de hamar kimutatta a foga fehérjét. Azt mondta, egy anya számára a legfontosabb a vallás kell hogy legyen, mivel az ő magatartása kihat a gyerekekre, és ha a családanya hite meginog, akkor könnyen magával ránthatja a gyermekeit, ami megengedhetetlen. Amikor egyedül voltunk, azt vágta a fejemhez: „Te sohasem leszel jó muszlim feleség!”


Spirituális ellentétek
Bár megismerkedésünk elején nem igazán ástam bele magam a keresztény és a muszlim világ különbözőségeibe, kint azonnal rájöttem, hogy a spirituális ellentétek komoly akadályt jelentenek még közös életünkben. Nagyon érdekelt, hogy a Korán mit mond erről, és mik azok a dolgok, amiket a házastársaknak kölcsönösen előír, mint például az egymással való törődést, a másikra való odafigyelést, kedvességet, kölcsönös bizalmat. Én ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam a férjemnél. A gyerekekkel semmit sem foglalkozott, a kislányunkat szinte lenézte, és butának tartotta. A családapai feladatai kimerültek abban, hogy milliókat költött sokszor hasznavehetetlen játékokra. Gyakorlatilag az egész házasságunk abból állt, hogy egy engedelmes muszlim asszonyt faragjon belőlem. Amikor az ellenállásomba ütközött, azt mondta, nem egy tisztességes muszlim nő vagyok, hanem egy európai k*va. Nem akartam pusztán szerelemből felvenni a vallást, pláne, miután szembesültem képmutató álszenteskedésükkel. Anyósom állandóan azt hajtogatta, hogy a fia milyen nagyszerű muzulmán, ötször imádkozik, elmegy Mekkába, ramadán havi böjtöt tart, meg ehhez hasonlók.


„Jó utat a vágóhídra!”
Naivan azt gondoltam, hogy ha terhes leszek, majd engedékenyebb lesz felém, de nem így lett. Ellenségesebb lett velem, állandóan megjátszotta a sértettet, képtelenség volt vele beszélgetni. Így sokszor elkeseredésemben levélben írtam le neki az érzéseimet. A mosolyszünetek egyre hosszabbak lettek, volt úgy, hogy két hétig nem köszönt, semmibe sem vett a közös otthonunkban. Ezt, ha a szüleim meglátogattak, velük is megcsinálta. Amikor megszülettek az ikrek, akkor csalódtam benne a leghatalmasabbat. Császárral születtek, így amikor a műtő felé toltak, azt kiáltotta utánam: „Jó utat a vágóhídra!” Én nemzetközi csengésű nevet akartam adni a gyerekeknek, ha bárhova mennek a világban, egyszerűbb legyen nekik a beilleszkedés, s Mohamed végig megjátszotta magát, hogy beleegyezik. Aztán, amikor én még ébredeztem az altatásból, ő az orvosokkal összebeszélve arab nevet adott a gyerekeknek. Később azt mondta, nem kell hozzá a te beleegyezésed, itt Egyiptomban arra a névre íratom a gyereket, amire akarom. Itt csak a tradíció számít. Aztán egy hétig rá sem nézett a gyerekekre, mert megsértődött, hogy mertem neki szólni a fiú neve miatt. Az idegességtől majdnem elment a tejem, de ez sem érdekelte. Később, ha beteg voltam, nem vitt el orvoshoz: „Erős vagy, mint a ló, ne hisztizz!” – ordított. Elvette az autómat, kettétörte a SIM-kártyámat, hogy ne tudjak segítséget kérni a konzulátusról. Azt ordította: „Pokollá teszem az életedet!” Tényleg úgy lett.


Féltékenységi rohamok, bántalmazás
Állandó összeesküvés-elméleteket gyártott, féltékenységi rohamai voltak. Később, amikor a gyerekek nagyobbak lettek, a rendszeres pénteki vacsorákra nélkülem mentek el, engem meg otthon hagytak étel nélkül. A gyerekeket persze magukkal vitték. Így statuálták, hogy nem érdeklem őket. Egyik alkalommal a nappaliban ülve észrevettem, hogy a 140 négyzetméteres nappalin szó nélkül átsétál előttem a bőröndjét maga után húzva, majd kisétált az ajtón. Pár nap múlva, visszajövet az üzleti útjáról, ugyanúgy szó nélkül ezt tette. Akkor azt hittem, az elhidegülésünknek ez a csúcspontja, de ez csak a jéghegy csúcsa volt. Egy hétre rá egy heves vita után, amikor a gyerekek javában nézték a tévét, a nappali másik végében egy hirtelen mozdulattal hátralökött a szekrénynek. Ezután egész éjszaka nem aludtam semmit, annyira fájt a fejem, szerintem agyrázkódást kaphattam. Másnap gondolkodtam el komolyabban arról, hogy innen el kell mennem a gyerekekkel. Elmentem egy orvoshoz, hogy a fejemen éktelenkedő pukliról látleletet vetessek. Az egyiptomi orvos szinte kinevetett: „Itt nálunk ez nem szokás” – mondta értetlenkedve.


Revolver az éjjeli szekrényen
Az évek alatt nemcsak az állandó féltékenységi rohamai, ütlegelései nyomorították meg a mindennapjaimat, hanem ellentmondásos, paranoid személyisége is teljesen kikészített. Állandóan vallatott, újabb és újabb teóriákat gyártva arról, hogy szerinte hogyan csaltam meg. Lenézte ugyan az egyiptomi nőket, mert butának tartotta őket, engem mégis át akart nevelni engedelmes muszlim asszonnyá. Utólag belegondolva, ha sikerült volna neki, akkor sem lett volna kedvesebb velem. Egyik nap egyszerűen szó nélkül berángatott a kocsiba, és elvitt a bíróságra, hogy elváljon tőlem. Ez is része volt a pszichés hadviselésének. Az úton végig azt kérdezte ordítva, hogy kivel csaltam meg. A szemei kidülledtek, az arca eltorzult, rettegtem a félelemtől, szólni sem mertem. Az iroda ugyan már nem fogadta, de ezt még egy párszor megcsinálta a héten. Aztán egyik este elővette a revolverét is, rátette az éjjeli szekrényre, és amikor rákiáltottam, hogy a gyerekek bármikor hozzányúlhatnak, és kárt tehetnek magukban, nyeglén azt válaszolta: „Nincs kibiztosítva.” Amikor ezt kimondta, hazautazási szándékom véglegessé vált. Később észrevettem, hogy eltüntette a gyerekek útlevelét is. Tudta, hogy nélkülük úgysem megyek el. Ekkor már hónapok óta nem éltünk házaséletet, aztán váratlanul brutálisan megerőszakolt, s később ez mindennapossá vált. A gyerekekkel sokat aludtunk zárt ajtók mögött, és rettegtünk, mikor töri ránk az ajtót. Teljesen össze voltam zavarodva, fogalmam sem volt, mitévő legyek. Ha nagy ritkán elengedett otthonról vásárolni, a sofőr telefonjáról próbáltam segítséget kérni, de hiába.


Remény az arab tavasz idején
Az arab tavasz kirobbanása – furcsán hangozhat – nekem is új reményt adott. Egyszerre volt bennem félelem az utcán tomboló tömeg miatt és izgatottság egy esetleges szökés gondolatától. A káosz, ami akkor ott uralkodott, mindenesetre nekem épp kapóra jött. Attól kezdve minden alkalommal, ahogy elhagyta a házat, az útlevelek keresésébe fogtam, nem sok sikerrel. Az Egyiptomban eltöltött évek során szert tettem néhány igaz barátra, akik előtt nem volt titok a helyzetem. Őket azonnal felhívtam. Meg kellett oldanunk, hogy feltűnés nélkül, titokban hagyjuk el a gyerekekkel az országot. A kitalált személyazonosságok megalkotásától kezdve az okmányhamisításig minden szóba jött. Azonban az útlevelek és az ország elhagyását engedélyező pecsételt okmányok nélkül őrült öngyilkosságnak tűnt minden. Kinti szokás, hogy ha a férj szól a rendőrségnek, hogy ne engedjék ki a családját az országból, a repülőtéren bármikor kiszedhetik őket a sorból. Úgy sejtettem, hogy ő ezt már hónapokkal ezelőtt megtette. Utólag belegondolva hihetetlen, hogy később mégsem kapcsoltak le minket. De az útlevelek még mindig nem kerültek elő.


Argó-akció
Szökésünk éjszakáján valami belső hang azt súgta, nézzek meg még egy helyet, ahol korábban nem kutattam. Mind ott volt. Ez adott egy nagy lökést, hogy végigcsináljam. Az Argó akció című filmbe illő jelenetekkel, hihetetlen izgalmakat átélve kora hajnalban repülőre szállva elhagytuk Egyiptomot. Magyarországon azonnal beadtam a válókeresetet, és munkahely után néztem. Már az sem érdekelt volna, ha sohasem látom, csak kitöröljem az emlékezetemből azt a sok borzalmat.
Pár nap múlva fölhívott a férjem: „Csináljuk vissza a visszacsinálhatatlant! Nem akarlak benneteket elveszíteni! Kérlek, gyertek haza!” – könyörgött elcsukló hangon.

"Itt követtem el a legnagyobb hibát"
A számlámra küldött pénzt, hogy amíg kint nem változik a helyzet, mindenünk meglegyen. Azonnal elkezdte felsorolni a kikötéseit: a gyerekekhez járjon magántanár, aki arab nyelvre tanítja őket, az iszlám előírások szerint étkezzenek stb. Teltek a hónapok, és bejelentette, hogy eljön hozzánk. Magam sem értem, miért, de talán a gyerekek miatt, illetve mert itthon teljes biztonságban éreztem magam, beadtam a derekam, hogy meglátogassa őket. Mivel hivatalosan még nem váltunk el, láthatást kért. Elmondta, hol szállt meg, és kérte, hogy hétvégére hadd legyenek nála a gyerekek. Beleegyeztem. Itt követtem el a legnagyobb hibát.
Vasárnap már egész nap hiába hívtam, ki volt kapcsolva. Azonnal a szállodához mentem, ahol azt mondták, hogy nincs ilyen nevű vendégük. Megértettem, hogy elrabolta a gyerekeimet. Éjszakákon át semmit sem aludtam az első telefonhívásáig, amikor is újra a régi fölényes hangnemben közölte: „Én győztem! A gyerekek újra itthon vannak velem Egyiptomban.” Azonnal repülőgépre akartam ülni, hogy visszahozzam őket, de elvetélt ötlet volt, mivel a férjem bebiztosította magát, hogy ne tudjak utánuk menni. Feljelentett a rendőrségen lopásért, így ha Egyiptom földjére lépek, azonnal letartóztatnak.

Heti pár perc Skype-on
A gyermekek elhelyezéséről szóló pert itthonról kell megvívnom, ami bonyolulttá teszi az ügyet, hiszen a magyar bíróságnak nincs joghatósága, mert Egyiptomra nem vonatkozik a hágai egyezmény. Mindeközben az egyiptomi bíróság azt a határozatot hozta, hogy a gyermekfelügyeleti jog az apát illeti, mert nem vagyok muzulmán vallású. Erről a perről engem nem értesítettek, be sem idéztek, és semmilyen dokumentumot nem kaptam róla. Fölkerestem egy ügyvédet, és följelentettem a férjem gyermekeim jogellenes külföldre vitele miatt, illetve egy jogvédő szervezettől is kértem segítséget, akik szerint hosszú út vezet az ítélethozatalig.
Jelen pillanatban heti pár percet kapok a gyerekeimmel skype-on. Sajnos egyre kevesebb benne az örömöm, az ellenem való nevelés megtette a hatását. Ha sírok, a lányom azt mondja: „Anya, nyugodjál meg, és mosd meg az arcod hideg vízzel! A fiam arabul azt mondja, hülye vagyok, és ráköp a monitorra. A jelekből ítélve depressziósak lettek, és folyamatos agymosás alatt vannak. Annyira már ismerem őket, hogy lássam, ők is meg vannak félemlítve, hogy ne merjenek azért szólni, mert elszakították őket az anyjuktól. Bele se merek gondolni, milyen kiszolgáltatott jövő vár a kislányomra félvér asszonyként, ha nem tudom hazahozni. Sajnos az Egyiptomban maradt nőismerőseim közül sokan már lemondtak arról, hogy a közeljövőben jobbra fordul a helyzetük. Nem adhatom fel a harcot, mert ha nagyok lesznek, el akarom nekik mondani, hogy mindent megtettem a kiszabadításukért.


Hetek / Juharos Krisztina
(Képünk illusztráció)

Ezek érdekelhetnek még

2020. Április 03. 05:00, péntek | Helyi

Tölts több időt a kertedben! - Online minden eszköz beszerezhető hozzá!

Gyönyörű zöld gyepet szeretnél a kertben? Megigazítanád a sövényt? Kivágnál egy-két fát? Tavasszal nagyon sok munkát találunk a kertünkben, melyhez a megfelelő kertigépek elengedhetetlenek.

2020. Április 05. 18:01, vasárnap | Életmód

Különösen ajánlott most bevásárlólistát készíteni

Ajánlott bevásárlólistát készíteni, hiszen ezzel lerövidíthető a vásárlásra fordított idő, ami különösen fontos a koronavírus-járvány idején - hangsúlyozta a dietetikus az M1 csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

2020. Április 05. 17:00, vasárnap | Belföld

Négynapos üléssel folytatja munkáját a parlament

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben.

2020. Április 05. 16:09, vasárnap | Belföld

Munkaszüneti napokon sincs kamionstop

Munkaszüneti napokon sincs kamionstop - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.