Városlista
2019. október 17, csütörtök - Hedvig

Hírek

2011. Július 11. 07:45, hétfő | Sport
Forrás: BoxingONE Championship

Megállíthatatlanok a „Cápák” a B1 ligában

Megállíthatatlanok a „Cápák” a B1 ligában

Győrben, egy nagyszabású szabadtéri eseménnyel folytatódott a BoxingOne Championship rendezvénysorozat.

A szombaton győri Városháza téren állították fel a B1 tűzpiros szorítóját, ahol a fiatal, feltörekvő reménységek mutathatták meg tudásukat a közel kétezer fős közönségnek, még mielőtt a közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság sztárjai szállták volna meg a küzdőteret.

A két gárda ellenkező előjellel várta a csapatbajnoki fordulót, ugyanis a győrieknek eddig nem sikerült a 2011-es szezonban győzelmet aratni, míg a révkomáromiak mindkét eddigi meccsüket – hazai pályán - nyerték, ráadásul a 14 párharc során egyik bunyósukat sem érte kudarc. Az viszont szinte borítékolható volt, hogy a „Cápák” ez alkalommal rágósabb lakomára számíthatnak.

56 kg-ban két nagyon tehetséges ökölvívó csapott össze. A szlovák színekben versenyző csapat trikóját ez alkalommal is a senior Magyar-bajnok Nagy Krisztián húzta fel, míg a győrieket az egriek korosztályos Eb-érmese, Könnyű Róbert képviselte. Ritkán látható, magas színvonalú párharcot hozott a két fiatal bunyós viadala. Könnyű az első menetben gyorsan elkapta a fonalat, remek irányváltásokkal igyekezett összezavarni ellenfelét, s beugrásokkal többször tisztán eltalálta Nagyot. Szinte vibrált a levegő a ringben. A folytatásban szintén szoros volt a közdelem, ám a második kör közepétől Nagy fölénybe került, és a záró szakaszban már egyértelműen uralta a ringet. Nagy Krisztián győzött, de Könnyű Róbert teljesítménye is tapsot érdemelt. (0:2)

Ha a pehelysúlyú nyitómeccs remek volt, akkor a 60 kilósok összecsapása egyenesen parádés. Rácz Sándor (Patent Gladiátors) és Varga Miklós (Komárno Sharks) párharcát csak szuperlatívuszokban érdemes említeni, hiszen küzdelmükben benne volt az ökölvívás sava-borsa. Mint ismert, Varga egy rakkolós, sokat ütő bunyós, aki folyamatosan nagy nyomás alatt tartja aktuális ellenfelét, míg Rácz egy gyors, kiszámíthatatlan, „csibész” ökölvívó. A küzdelem első körében szoros volt a csata, de Rácznak jobban sikerült a hajrá. A második menetben úgy tűnt, hogy Varga némi fölénybe került, és bár a harmadik körben az orvosnak meg kellett vizsgálnia a vérző orrát, nagyszerű finist mutatott be. Varga nyerte a remek meccset. (0:4)

Nagy Zoltán, a győriek csapatvezetője nagyon merészet húzott, amikor a vb-érmes Káté Gyula ellen küzdő Gerorge Nyékire tette a „jokerét”, azaz a bokszolók úgy léptek ringbe, hogy tudták, a győztes három, s nem két pontot kap a sikerért. Az első menetben élt a győri remény, sőt, Nyéki valószínűleg pontelőnnyel térhetett vissza a piros sarokba. A ring mellől úgy látszott, hogy a nyitó szakasz harmadik percben Kátét „megcsípte” a romániai magyar bunyós. A második körben Káté látványos találatokkal tért vissza, ám Nyéki többet ütött, és igyekezetett olyan nyomást gyakorolni nagynevű ellenfelére, amivel fizikálisan elfáraszthatja. A harmadik menetben Káté statikusabban bokszolt, de olyan jól előzgette meg, illetve verte keresztbe többször is Nyékit, hogy látszólag nyugodtan várhatta az eredményhirdetést. Káté Gyula győzött. (0:7)

69 kg-ban újoncot avatott a révkomáromi csapat, ugyanis első alkalommal húzott kesztyűt a B1-ben a szlovákiai Zöld Tamás, aki a „Galánta Kids”-et erősítő pehelysúlyú Zöld Dávid fivére. Ellenfele a helyiek legnagyobb kedvence, Zámbó Dániel volt. Mondanunk sem kell, hogy ez a párosítás is remek csatát hozott, de a győri ökölvívó a második menet közepétől egyre nagyobb fölénybe került, majd a záró szakasz már egyoldalú küzdelem volt, így Zámbó örülhetett. (2:7) 75 kilóban Harcsa Norbert (Sharks) és Szabó László (Gladiátors) látványos ütésekkel tarkított párharcának tapsolhatott a közönség. A három szoros menet után Harcsa kezét emelték a magasba. (2:9)

81 kg-ban a friss Eb-érmes Szellő Imre és Portéka Tibor csapott össze. Nem volt jó meccs, s ezt a megállapítást valószínűleg senki nem is vitathatja. Sok fogás, dulakodás, kevés boksz. A pontozóbírók ítélete Szellő Imrének kedvezett, aki a „Cápák” kiemelt versenyzője volt, így három pontot kasszírozott a révkomáromi csapat. (2:12) A csapatbajnokit a nehézsúlyúak csatája zárta, de a látottakra inkább a „háború” kifejezés illene. Darmos József és Bognár Gábor három meneten át ütötte-vágta egymást, hol az egyik, hol a másik bunyós került kisebb vagy nagyobb bajba. A hullámzó küzdelmet Darmos József nyerte, noha az ítélet erősen megosztotta a győri közönséget. (2:14)

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
56 kg: Könnyű Róbert – Nagy Krisztián 0:2
60 kg: Rácz Sándor – Varga Miklós 0:2
64 kg: Nyéki George – Káté Gyula 0:3
69 kg: Zámbó Dániel – Zöld Tamás 2:0
75 kg: Szabó László – Harcsa Norbert 0:2
81 kg: Portéka Tibor – Szellő Imre 0:3
91 kg: Bognár Gábor – Darmos József 0:2

A BoxingONE Championship hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el. Itt a legfrissebb hírek mellett képgalériák, videótár, tabella és versenynaptár is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait.

Címkék: box

Ezek érdekelhetnek még

2019. Október 15. 12:03, kedd | Sport

Újabb hihetetlen rekordot ért el Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo pályafutása 700. gólját szerezte tétmérkőzésen hétfőn este, amikor betalált a portugál labdarúgó-válogatottban az ukránok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

2019. Október 15. 05:29, kedd | Sport

Gender Racing Team: A döntő hétvégéje

A hétvégén a Hungaroringen rendezik az MNASZ Autós Gyorsasági OB utolsó bajnoki fordulóját, mely még bőven tarthat izgalmakat akár az utolsó körökig bezárólag.

2019. Október 13. 05:00, vasárnap | Sport

Bónuszponttal nyerte az Eb-meccset a magyar rögbiválogatott a budapesti stadionavatón

A magyar rögbiválogatott 38-13-ra legyőzte Lettország csapatát az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferencia északi csoportjának budapesti mérkőzésén szombaton.

2019. Október 09. 07:30, szerda | Sport

Rally: Szeretnénk felszabadultan versenyezni!

Kronome Ákossal is számítani kell az idei Mecsek Ralin. Pásztor Tamás lesz ismét a jobb1-ben a Skodában.