Hírek
2017. Július 26. 13:54, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Letett hétmilliót és házi őrizetbe került a két halált okozó ittas autós
Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit,
aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.
A törvényszék felidézte: a gyanúsított előzetes letartóztatását március 20-án rendelték el, azt egyszer meghosszabbították, július 20-áig.
Az ügyészség a múlt héten a szökés veszélyére hivatkozva kérte a kényszerintézkedés fenntartását, míg a férfi ügyvédje óvadék ellenében kérte házi őrizetét. A férfi igazolta, hogy bejelentett lakcíme van, ahol a hozzátartozói befogadják, és az ingatlan alkalmas a házi őrizet végrehajtására.
A védő jelezte, hogy bár a férfi édesanyjának komoly anyagi megterhelést jelent az óvadék kifizetése, de vállalja azt. Az ügyvéd kifejtette: az óvadék kiszabása kellő visszatartó erejű a szökés megakadályozására, ugyanis ha a férfi megszökne, akkor az a családja megélhetését sodorná veszélybe.
A törvényszék megállapította, hogy az ügyészi és a védői indítvány is alapos, ugyanakkor megjegyezte: bár fennáll a szökés veszélye, a bíróságnak mindig vizsgálnia kell enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségét. Ezért úgy döntött, hogy a gyanúsított ismert jövedelmi és vagyoni helyzetét meghaladó óvadék kiszabása, valamint mozgásának nyomon követő eszközzel történő ellenőrzése a házi őrizet ideje alatt megfelelő intézkedés.
A bíróság szerint valószínűsíthető, hogy az előírások megszegésével járó jogkövetkezmények miatt a gyanúsított eleget fog tenni a megjelenési kötelezettségének. Megjegyezte továbbá, hogy a férfi a hosszabb rehabilitációt igénylő egészségi állapota miatt is helyhez van kötve.
A bíróság az óvadék összegét 7 millió 300 ezer forintban határozta meg.
Ha a férfi megszegi a házi őrizet szabályait vagy idézés ellenére ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető és elrendelhető az előzetes letartóztatása. Ha idézés ellenére nem jelenik meg, a távolmaradását nem igazolja és ezért a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatását, akkor elveszíti a jogát az óvadék összegére.
Az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja a férfit. A baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.