„Mert mi az ember? Mije van?
Ha nem lehet önmaga, akkor semmije sincs.
Én a magam útját jártam.
Igen, ez volt az én utam.”
(Frank Sinatra: My way)

2013. április 30-án elhunyt Kovács Ilona hipnoterapeuta. Két gyermek anyukája, és egy unokájuk nagymamája volt. Férje Kovács János, a Ferrotechnika tulajdonosa.

Őt mindenki szerette, kedvessége, szelídsége miatt, aki mégis tudott kemény és vagány lenni. De mindig türelmes. Jó volt vele beszélgetni, és jókat hallgatni, aztán megszólalni egyszerre, ugyanarról a dologról.

Sokan csodálták az Ő kisugárzó auráját, szépségét, figyelmességét. Sokan így fogják magukban megőrizni, sehogy máshogy.

Hős volt betegségében. Soha egy pillanatra nem jajveszékelt, nem sIránkozott, sőt, még ő adott erőt másoknak.

Minden Őt ismerőt sokkolóan ért a hír a városban, mert bár az utóbbi félévben már nem látták Őt, de akik tudták, hogy beteg, nagyon bíztak felépülésében.

Bicskén született, itt járt általános iskolába. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd Győrben, a Tanítóképzőn diplomázott. Szociálpedagógus, okleveles grafológus, rajzelemző, hipnotizőr, hipnoterapeuta, hipnocoach képesítései voltak, egyebek mellett.

Az utóbbi években saját cégében, a TopHipno Kft-ben dolgozott, mint hipnoterapeuta. Mesterei, a szakma legkiválóbbjai voltak, mint Gil Boyne (USA), Any Slegten (Kanada), Kun J. Attila (Kanada).
Oktatói azonnal felfigyeltek rendkívüli empatikus képességére, tisztaságára, a személyiségéből áradó pozitív energiára, kristálytiszta probléma meglátásaira és mindig pontos diagnózisaira. Bíztatták, segítették mindenben. Ő pedig itta a szavakat, amik a képzéseken hangzottak el, és amiket olvasott. Soha nem volt tolakodó, de visszahúzódó sem, véleményével soha nem bántott meg senkit. Épp emiatt tudtuk, tudták a közelében lévők, hogy ha ő mond valamit, akkor arra oda kell figyelni. Nem volt egyetlen haragosa sem, talán irigye igen, de mindenki szerette, respektálta őt.
Hipnoterapeutaként munkáját, lelkesen, szeretettel, ihletetten végezte. Kliensek százainak segített életük problémáit rendezni. Munkájának köszönhetően egy különös világba is betekintést nyert, azáltal, hogy nap, mint nap megtapasztalhatta kliensei által, és néha saját maga is azt, hogy mi emberek többek vagyunk, mint hús-vér test, mint csupán biológiai és vegyi folyamatok eredménye. Megtapasztalta, hogy van lelkünk, ami örök, megtapasztalta a Mindenhatót, a mesterek és lélektársak jelenlétét, jóságát. Elbűvölve imádta munkáját, és nem ismerte a fáradságot. Közben már az oktatói munkáját készítette elő. Az utóbbi időben már sokan tekinthettek reá úgy, a hipnotizőrök közül, mint mesterükre, mint olyan tapasztalt, nagy tudású kolléganőre, aki mindig kész volt tanáccsal ellátni, segíteni őket.
A kliensek boldogan adtak neki referenciát, írtak neki könnyeztetően szép, hálás leveleket. Sokan egészségüket, gyermekük megszületését, vagy az életüket köszönték meg neki.
A sors, 52. életévében szólította el őt közülünk. Nem félt a haláltól, bátran nézett vele szembe, hiszen tudta, azzal nem zárul le semmi.
Nagyon nagy kár érte, hogy elment. Oly fiatal volt, oly sok minden szép állt előtte még. Már nem élhette meg második unokájuk közelgő érkezését, és a többiét sem. A férjével, gyerekeivel együtt kigondolt gyönyörű terveiket már nem valósíthatja meg. Pedig még annyi embert gyógyíthatott, taníthatott volna, oly sikeres lehetett volna még általuk, értük, az emberekért.
De már nem. Életműve örökre befejezetlen marad.
Amíg élt és dolgozhatott, boldog volt! Boldogan járta a maga választotta útját.
Nyugodj békében.