Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2014. Június 19. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Korán kezdődik idén az aratás

Korán kezdődik idén az aratás

A szokásosnál hamarabb kezdődött az aratás. Az országban már több helyen elindult az őszi árpa betakarítása. Az elmúlt hetek kánikulai időjárása felgyorsította az érés folyamatát. A gazdák felkészültek a munkára, de várhatóan sokuknak gondot okoz majd, hogy a jelenlegi felvásárlási árak nem fedezik az előállítási költségeket.

Megfelelő minőségű az őszi árpa, ezért az országban több helyen is a földekre vonultak a gazdák a kombájnokkal. Német Mihály kiskunlacházi gazdálkodó elmondta, az elmúlt hetek szörnyű nagy melege miatt idén sem várhatták meg Péter-Pál napját, az aratás hagyományos kezdetét. A kánikula után, mondhatni, megint kora érett lett az árpa – tette hozzá.

A gazdáknak most is, mint tavaly, a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy a kereskedők egyelőre viszonylag alacsony árat - 4 ezer forintot - kínálnak mázsánként még a minőségi terményért is. Ennél legalább ezer forinttal több kellene, hogy valamennyi hasznuk is legyen a gazdáknak az éves munka után.

Ráadásul aki nem tudja magtárba vinni a termést,az kénytelen már a tábla széléről eladni azt. A bértárolás ugyanis drága. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) ezért azt szeretné elérni, hogy a gazdák fogjanak össze és vegyék bérbe az állami gabonaraktárakat.

Jakab István, a Magosz elnöke szerint ez az összefogás biztosítja, hogy a gazdák a gazdálkodáshoz szükséges anyagokat, eszközöket közösen szerezzék be, és így az áralku során nyilván lényegesen nagyobb előnyökkel indulnának. Hozzátette: a közös tárolást követően a gazdák együttesen vihetik piacra a terményt.

Várhatóan a búza betakarítása is napokon belül megkezdődhet. Bár a rágcsálók az elmúlt hetekben komoly károkat okoztak, a Földművelésügyi Minisztériumban bizakodóan várják az aratást. Hivatalos terménybecslés egyelőre nincs, de 5 millió tonna kenyérnek való biztosan lesz. És ebből bőven juthat exportra is.

Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint alapvetően keresleti piac van a világban ezért optimista az eladások tekintetében.

A szaktárcánál úgy számolnak, hogy a mezőgazdaság, ezen belül is a szántóföldi növénytermesztés a tavalyihoz hasonlóan idén is jelentősen hozzájárul majd a GDP növekedéséhez.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.