Hírek
2014. Július 05. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kiírták a pályázatot a diplomamentésre
Megjelent a kormány diplomamentő programjának pályázata, e szerint július 14-től év végéig lehet jelentkezni a nyelvvizsgára felkészítő ingyenes tanfolyamokra - számol be róla a Magyar Nemzet. Azok jelentkezhetnek az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. felhívására, akik az államvizsgát már letették, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át.
Ők Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár szerint ötvenezren vannak, közülük most mintegy tízezren juthatnak oklevélhez a 3 milliárd forint keretösszegű programban. Az érdeklődés óriási, az előzetes regisztráción 25 ezren vettek részt.A diplomamentő program keretében a kormány fejenként legfeljebb 300 ezer forinttal támogatja a résztvevőket, angol, német és francia nyelven elérhető ingyenes nyelvtanfolyam formájában.
A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a képzés után B2 szintű, vagyis középfokú, államilag elismert nyelvvizsgát tesznek 2015. december 31-ig, majd átveszik diplomájukat, és ezt 2016. február 28-ig igazolják is.A program csak a képzést finanszírozza, a vizsgadíjakat - a regisztrált álláskeresők kivételével - mindenkinek magának kell állnia.
A regisztrált álláskeresőknek 90 százalékos útiköltség-támogatást is biztosít a kormány. Elbíráláskor előnyben részesítik a munkanélkülieket és azokat, aki első diplomájuk megszerzésére készülnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.