Jimi Hendrix zenei teljesítményénél is fontosabb talán, hogy ikonként ma is a féktelen és kísérletező, a szabadságkeresés nevében a társadalmi normáktól is elszakadó, azokat felrúgó korszakot és életérzést testesíti meg. 44 évvel ezelőtt, 1970. szeptember 18-án halt meg.

Hendrixre a délelőtti órákban talált rá akkori barátnője, Monika Dannemann a nő londoni Samarkand Hotelbéli lakosztályában. Dannemann a jegyzőkönyv szerint 11:18-kor hívta ki a mentőket a saját hányásában, öntudatlanul fekvő zenészhez, akit – bár megtalálásakor még életben volt, a mentőben megszűnt a pulzusa – a St Mary Abbot kórházban megkísérelték újraéleszteni, sikertelenül. A halál beálltát az orvosok végül 12:45-kor mondták ki.

Hendrix halálát hivatalosan fulladás okozta, miután drogokra barbiturát gyógyszereket és – a megengedett dózis tizennyolcszorosának számító – kilenc teljes tabletta Vesparax altatót vett be, majd ráivott. A rendőrségi szakvélemény szerint a túladagolás valószínűleg véletlenül történt, a nyílt öngyilkossági szándékot és idegenkezűség lehetőségét gyakorlatilag már a helyszínelés során kizárták. A zenészt 1970. október 1-én a washingtoni Greenwood temetőben helyezték örök nyugalomra.

Órák kérdése

Hendrix halálának körülményei sokak szerint azonban korántsem annyira egyértelműek, mint ahogy az a hatósági jelentésekben áll. A gitárossal való hosszan tartó kapcsolata miatt ismertté vált brit Kathy Etchinghamnak például meggyőződése volt, hogy Hendrixet meggyilkolták: ez a forgatókönyv pedig hamar összerántotta a rajongók összeesküvéselméletekre fogékony táborát. Etchinghamnak közel 22 évvel a tragédia után még azt is sikerült elérnie, hogy a Scotland Yard újranyissa majd egy év múltán változatlan eredménnyel újra le is zárja a nyomozást.

Tény, hogy Hendrix élete utolsó napjaiban rendkívül frusztrált volt, magánéleti és üzleti problémákkal, krónikus alváshiánnyal és enyhébb influenzával is küzdött. A visszaemlékezések szerint a tragédia előtt egy nappal, szeptember 17-én későn ébredt a Samarkand Hotelben, melynek parkjában, délután két óra körül, reggeli teázás közben Dannemann készítette róla a halála előtti utolsó képeket. Hendrix és barátnője ezt követően a Kennington Marketre hajtott, ahol gitáros az autogram osztás mellett vásárolt egy bőrzakót és néhány új cipőt is rendelt magának. Hendrix ekkor beszélt telefonon Etchinghammel: estére a Cumberland Hotelben lévő szobájába invitálva a nőt. Etchingham végül más programra hivatkozva lemondta a találkozót, melyet saját elmondása szerint azóta is bán.

Hendrix a Cumberland Hotelből akkor több telefonhívást is intézett. Ügyvédje segítségét kérte, hogy felbonthassa az akkori menedzserével kötött szerződést, valamint elfogadta a Jimi Hendrix Experience dobosa, Mitch Mitchell felkérését, hogy csatlakozzon hozzá némi éjféli örömzenélés erejéig a Speakeasy Club színpadán.

Ezt követően egy meghívásnak eleget téve, nagyjából fél hattól barátnőjével együtt egy közös barátjuknál, Philip Harveynál teáztak, beszélgettek és szívtak hasist hölgytársaságban, akik túlzott érdeklődése végül Dannemann és Hendrix közti féltékenységi vitához vezetett. Hendrixéknek távozniuk is kellett az összejövetelről emiatt. Hamar békülés után a gitáros már a hotel kádjában ülve megírta a Story of Life című versét.

Kevéssel hajnali kettő előtti Hendrix elhagyta a lakosztályt és egyedül távozott egy házibuliba, amelynek vendégei nem voltak hajlandók beengedni a kapucsengőn később érdeklődő Dannemannt, arra hivatkozva, a zenésznek elege van abból, hogy a barátnője nem hagyja nyugton. Mikor hajnalban a Hendrix mégis visszaérkezett a hotelbe, már fogyasztott amfetamint, barátnőjétől pedig altatót kért és kapott, de még így is csak reggel kilenc óra körül volt képes elaludni. Dannemann egy órával később elugrott cigarettáért, vallomása szerint Hendrix ekkor még zavartalanul aludt.

Hátrahagyva

Hendrixet a modern zenetörténelem egyik legmeghatározóbb alakjaként tartják számon, aki forradalmasította az elektromos gitáron való játékot és aki 27 éve alatt olyan életművet épített fel, mely fél évszázad távlatából is képes inspirálni a zenészeket és a közönséget egyaránt.