Én nem vagyok egy gyanakvó embertípus, úgy általában legalábbis. Na jó, egy unokázós csaló nem tudna megvezetni, ahogy egy boszorkány se, ha könnyebb, mint egy kacsa. De általában hiszek az embereknek és az emberekben, oktondi ifjúkoromban devizás hitelt is vettem fel, mert „ugyan már, a frank sosem lesz drágább 200 forintnál”, meg volt megtakarításos életbiztosításom, amiből tíz év után alig kevesebbet kaptam vissza, mint a befizetett összeg fele, és a csajoknak is mindig elhittem, hogy komolyan gondolják, hogy maradjunk barátok.

De azért még én is gyanakodtam volna, hogy álhírt hallok, szemben a barna esőtől rettegő demokratikus érzelmű tömegekkel, akik nem csak nálunk tenyésznek romkocsmákról álmodó nyugdíjasklubokban, és akik lelkesebben rettegnek, mint ahogy egy magentainges Lázár János egy Ákos-koncerten csápol.

Az történt ugyanis, hogy Németországban elterjedt a hír, hogy az Ikea egy ilyen asztalt tervez forgalomba hozni:

Ha nem lett volna elég gyanakodnivaló a hülye dizájn miatt, akkor lehetett volna amiatt, hogy a terméket Hadølfnak nevezik el – és nemcsak önmagában az ismerős név miatt, hanem amiatt is, hogy nincs benne sehol egy minimum ötös mássalhangzótorlódás, mintha az embernek megakadt volna a slájm a torkán, amikor krákogni akart, hogy mondjuk Htrkverthjåsklund étkező- és zsidózó asztal. (Ráadásul, mint olvasónktól, Lacitól megtudtam, a svédben nincs is ø betű, csak a norvégban.)

És ha ez sem volt gyanús, akkor az meg már, hogy 88 euróért akarják adni, miért is lett volna? – holott olyan olcsó, hogy ennyiért talán még pamutszatén ágyneműt sem kapni ott, ráadásul a 88 a szélsőjobbon olyan szimbolikus szám, mint Ákosnak a Valami véget ért...-csengőhang a 30-as telefonján.

Na, szóval a lényeg, hogy a hír persze álhír volt, de ez a német hírfogyasztókat nem zavarta, így a németországi Ikeának most magyarázkodnia kell. További részleteket angolul tudó olvasóink itt találnak.

HAÁSZ JÁNOS