„Őrület! Ilyen hatalmas jószágot talán még nem is láttam! De ilyen furcsát se nagyon, ugyanis a hal albínó volt!” – mesélte izgatottan Vass Béla a szoljon.hu-nak. A martfűi férfi két barátjával ment ki horgászni az elmúlt hétvégén a cibakházi Holt-Tiszára.

„Tunner Miklós újlengyeli barátoméknak van egy hétvégi házuk Cibakon. Rendszeresen náluk jövünk össze a másik, tiszaföldvári haverral, Sólyom Karcsival. Igazi, évekre visszanyúló horgászbarátság a miénk. Ha tehetjük, mindig együtt ülünk le a stégre valami jó kapás reményében. Most is így történt, teljesen átlagos horgásznapnak indult minden. Reggel hétkor már ott voltunk a tó partján, ragadozó halat szerettünk volna fogni. Villantóztunk, bogaraztunk, hátha horogra akad valami. Jó másfél-két órán keresztül próbálkoztunk, teljesen hiábavalóan” – meséli Béla. Ekkor azonban elkezdett a víz felszíne fodrozódni.

„Félreérthetetlen jeleit láttuk, hogy előttünk busák úszkálnak. Ezek a halak nagytestűek és mindig csapatban úsznak. Úgy gondoltuk, leteszünk tervünkről, hogy a ragadozó halakat fogunk és átváltunk busára.” A fiatalember elmagyarázza, megfogásukhoz egészen másféle technika szükséges, a busák ugyanis nem szilárd táplálékot fogyasztanak, hanem speciális szivacsos szűrőkészülékével a víz baktérium- és planktontartalmát szűri ki. A „csali” pedig az úgynevezett technoplankton, ami planktonokhoz hasonlatos felhőszerű képződményt létesít maga körül.

„Nemsokára megszólalt az elektromos kapásjelzőnk. Hihetetlen erőt éreztünk a boton, a hal olyan vehemenciával húzott, hogy még az orsó fékezőereje sem tudta azt megállítani. Gyorsan beugrottunk mindhárman a csónakba, amit úgy húzott a hal, mintha vízisielnénk. Negyven percen keresztül köröztünk a tóban, az iszapból felszabaduló gáz jelezte a hal útját. Végül az uszonyos kifáradva lecövekelte magát az aljzatba. Remegett a kezem-lábam, alig tudtuk felkantározni és kiemelni azt a valamit. Ami sejtettük, hogy csak busa lehet, de nem arra mégsem számítottunk, amit végül megpillantottunk.

Egy albínó pettyes busa került horgunkra! Ilyet csak mesterséges körülmények között láttam még, meg szakkönyvekben. És a súlya...! Persze, azonnal kihívtuk Benes Sanyit, a hivatásos halőrt, akivel együtt mértük le: súlya 50,1 kiló, hossza 133, kerülete 98 centi volt. Persze, le is fotóztuk a »szörnyeteget«, a halőr pedig hitelesítette az adatokat. S bár mi sporthorgászok vagyunk, a busát mégsem engedhettük vissza a tóba, ugyanis ez a hal tájidegen errefelé, ráadásul irtózatos mennyiségű ürüléket termel. Így az albínó busát végül odaadtuk valakinek, akinek lábasában egy része már meg is főtt, másik fele a fagyasztójában várakozik, hogy vacsora legyen belőle. Azaz... több vacsora...”