Hírek
2020. Október 05. 14:03, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok
Halálos munkahelyi baleset miatt nyomoztak a rendőrök
Befejezték a nyomozást a hajdú-bihari nyomozók azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint közrejátszott annak a balesetnek a bekövetkezésében, ahol egy munkatársa életét vesztette.
A rendőrségre 2019. április 26-án 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy hajdúszoboszlói gyárban - egy térkő rakodógép üzemeltetése közben - munkahelyi balesetet szenvedett egy férfi. A nyomozók a helyszínre mentek, adatgyűjtést végeztek és a beszerzett bizonyítékok alapján gyanú merült fel arra vonatkozólag, hogy emberi mulasztás vezetett a balesethez. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálták az eset körülményeit, majd a sértett egyik munkatárását, egy 51 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a rendőrség.
A nyomozás adatai szerint a feltételezett elkövető a védelmi előírásokat figyelmen kívül hagyta, és beindította a gépet úgy, hogy a sértett a biztonsági rácson belül tartózkodott. Ennek következtében a fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően, a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gyanúsítottal szemben. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
2026. Június 11. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: Sulyok Tamás nem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az üldözött civilek mellett
Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik
