Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. Október 16. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Folytatódik a Cseh Tamás Program

Folytatódik a Cseh Tamás Program

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma két újabb pályázati felhívása előzenekarok, valamint helyi rádiók, televíziók számára. A támogatások célja pályakezdő, fiatal együttesek, előadóművészek előzenekarként történő élőzenei fellépéseinek elősegítése. Pályázatot benyújtani előzetes regisztrációt követően kizárólag online, az NKA portálján keresztül november 13-én éjfélig lehet.

A Nemzeti Kulturális Alap honlapján(www.nka.hu)2014. október 13-án megjelent a Cseh Tamás Program két újabb pályázati felhívása, aminek keretében az NKA Zenei Kollégiuma pályakezdő, fiatal együttesek, előadóművészek előzenekarként történő élőzenei fellépéseinek elősegítését (III. alprogram), illetve a nem országos lefedettségű vagy vételkörzetű – helyi vagy kisközösségi – rádiókban és televíziókban újonnan induló, készülő vagy már futó, elsősorban magyar könnyűzenével foglalkozó műsorokat (IV. alprogram) kívánja támogatni.

Az alprogramok célja, hogy elősegítse könnyű-, jazz és népzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek számára, hogy koncertjeiken vagy turnéikon könnyű-, jazz és népzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató előzenekarokat léptethessenek fel (III. alprogram), valamint hogy helyi vagy kisközösségi rádiók és televíziók magyar könnyűzenével foglalkozó műsoraiban a támogatásnak köszönhetően helyet teremtsenek a Cseh Tamás Program egyes alprogramjainak népszerűsítésére, a Program eseményeinek és résztvevőinek bemutatására (IV. alprogram). A kollégium rendelkezésére álló tervezett keretösszeg mindkét alprogram esetében 80-80 millió forint, amelyből pályázatonként 4 millió forint támogatás igényelhető; a III. alprogram esetében a támogatottnak az összeg legalább 70 százalékával az előzenekar költségeit kell fedeznie. Pályázatot benyújtani előzetes regisztrációt követően kizárólag online, az NKA portálján keresztül 2014. november 13-én éjfélig lehet.

A Cseh Tamás Program első pályázati felhívása 2014. szeptember 22-én lezárult. A fiatal pályakezdő előadók, zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítésére, valamint a pályára lépést támogató kommunikáció megvalósítására kiírt felhívására mindösszesen 201 darab érvényes pályázat érkezett. A pályázatot benyújtó előadók és zenekarok meghallgatása hamarosan megkezdődik. A második alprogramhoz kapcsolódó felhívás 2014. október 6-án jelent meg szintén az NKA portálján. A pályázati kiírás célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élő koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek. A Zenei Kollégium rendelkezésére álló tervezett keretösszeg 60 millió forint, pályázatonként 2 millió forint támogatás igényelhető. A pályázatok benyújtási határideje 2014. november 13. éjfél.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során