Hírek
2016. Május 19. 07:41, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Eltűnt egy Párizsból Kairóba tartó utasszállítógép
Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata - közölte a légitársaság az egyik közösségi oldalon.
A repülőgép 69 emberrel, 59 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma.
A légitársaság először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.
A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.
A légitársaság azt írta, hogy a mentő és kutató egységek már elindultak, hogy kiderítsék, mi történt az eltűnt repülővel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld
Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
2026. Május 17. 14:00, vasárnap | Külföld
Brexit - A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz
Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
