Egy új tanulmány alapján a városok a legveszélyeztetettebbek.
A harlekinkatica (Harmonia axyridis) eredetileg egy kelet-ázsiai, mérsékelt övi faj, fő táplálékát levéltetvek és pajzstetvek jelentik. A lárva és a kifejlett rovar is jelentős mennyiségű tetűt fogyaszt naponta, ezért előszeretettel alkalmazzák a biológiai védekezésben. Többek között ennek is köszönhető, hogy az Ázsiából behurcolt rovar nagyon elterjedt, és ma már az őshonos katicafajokat fenyegeti.

Nem csupán a táplálékért folytatott versenyben szorítja ki az őshonos katicabogarakat, de megeszi azok petéit és lárváit is.

Hogyan lehet felismerni?
A harlekinkatica rendkívül változatos megjelenésű, de Európában alapvetően három változata terjedt el. Az első változat (Harmonia axyridis forma succinea) szárnyfedőjének alapszíne sárgás vagy vöröses, 0-19 fekete folttal, az előtoron általában világos (fehér vagy krémszínű) alapon fekete M-alakú mintázattal. A második változat (Harmonia axyridis forma spectabilis) szárnyfedői fekete színűek, 4 vörös folttal, míg a harmadik, legritkább forma (Harmonia axyridis forma conspicua) ehhez hasonló megjelenésű, annyi különbséggel, hogy csak 2 vörös foltja van, a foltok közepén apróbb fekete pettyekkel.

Hazánkban a succinea forma a legelterjedtebb. A tapasztalatok alapján a sötét színű forma spectabilis-t sokan összekeverik a kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) hasonló kinézetű sötét változatával, ám a kétpettyes piros vállfoltja szögletes alakú, és kimondottan a vállon helyezkedik el, míg a harlekinkaticáé a test közepe felé, és nem is ér el a vállig. Sajnos további közös tulajdonságuk, hogy mindkét faj meglehetősen gyakran telel a lakásokban.

A kétpettyes katicán kívül több más olyan faj is van, amellyel a harlekinkatica összekeverhető, ám ezek a katicák lényegesen kisebbek a harlekinnél, kivéve egyetlen egyet, a hétpettyes katicát. A hétpettyesre a harlekin succinea formája hasonlít a leginkább, a fent leírt jegyek alapján azonban odafigyeléssel felismerhető a különbség.

Miért idegesíthet bennünket?
A harlekinkaticáknak megvan az a rossz szokása, hogy tömegével jelennek meg a lakóépületekben, különösen az őszi és téli hónapokban. A kéretlen lakó társaságát kellemetlen tulajdonsága teszi még elviselhetetlenebbé: védekezés céljából rendszerint sárga, bűzös folyadékot bocsájt ki magából, amit nagyon nehéz a lakásból eltávolítani. Őshonos rokonaitól eltérően csípni is tud. Érdekesség, hogy ezt nem védekezés, hanem elsősorban éhségcsillapítás (só kinyerés) céljából teszi. A csípés helyén enyhén égető bőrpír és enyhe dudor jelentkezik. A duzzanat normális körülmények között hamar elmúlik, néhány dokumentált eset azonban súlyosabb allergiás reakciókról számol be.

Betelepülés Amerikába és Európába
A harlekinkaticákat elsőként Észak-Amerikába vitték be 1916-ban, a pekánfán élő levéltetvek ellen. A 20. század folyamán többször is szabadon eresztették az USA 14 államában, ám ekkor még nem telepedett meg a vadonban. Az első önfenntartó populációt 1988-ban jegyezték fel. Mára az Egyesült Államok leggyakoribb katicafajává vált, és az ott szintén betelepített hétpettyes katicabogárral (Cocinella septempunctata) együtt a katicák 70 százalékát teszik ki.

Magyarországot is meghódította
A harlekinkaticát hivatalosan sosem telepítették be Magyarországra, a szomszédos országokból érkezett hozzánk. Első hazai példányára a Magyar Természettudományi Múzeum zoológusa, Merkl Ottó bukkant rá 2008 februárjában Szigetszentmiklóson. A faj megjelenése nem volt váratlan, a rohamos nyugat-európai elterjedés miatt számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb nálunk is előkerül. Azóta az egész országban elterjedt.

A harlekinkaticák terjedésének csak a hideg és a magashegységek szabnak határt, Magyarországon ugyanis nincs természetes ellensége. A vegyszerekre nem érzékenyek, de kémiai irtásuk amúgy sem túl szerencsés, mert ezek a szerek válogatás nélkül minden rovarra hatnak. A szakértő azt tanácsolja, hogy ha teljesen biztosak vagyunk abban, hogy harlekinkaticákat találtunk, gyűjtsük be, és pusztítsuk el a rovarokat (például égessük el őket).

A városokat kedveli
A harlekinkatica leginkább a városokat és a napsütötte helyeket szereti, ennek is köszönhető, hogy egyre gyorsabban szaporodik a nagyobb településeken – erre a megállapításra jutott a Journal of Biogeography című szaklap legújabb, 2014-es tanulmánya. Az angliai Ökológiai és Vízügyi Kutatóközpont (Centre for Ecology & Hydrology, CEH) munkatársai huszonháromezer, lakosság által bejelentett esetet vizsgáltak 2003 és 2011 között Nagy-Britanniában.

Korábban már tanulmányozták az invazív faj falánkságának és gyors szaporodásának ökológiai hatásait. A mostani vizsgálatban a korábbi adatokat úgynevezett térbeli túlélési modellekkel vetették össze annak érdekében, hogy meghatározhassák, hol bukkanhatnak fel legközelebb a harlekinkaticák. Az eredmények alapján kiderült, hogy a városok jobban ki vannak téve a faj inváziójának. Azt is megállapították, hogy eltérő klimatikus viszonyok között a különböző mintázatú harlekinkaticák terjedési sebessége eltérő lehet.

Nem minden életteret képesek azonban meghódítani, a tűlevelű erdők például nem számítanak az invazív faj kedvenc célpontjának.

Az új eredmények fontosak lehetnek a harlekinkaticák elleni küzdelemben. Ha ugyanis a populáció jelentős része emberi környezetben telel, akkor az őszi-téli időszakban hatékonyabban lehetne őket irtani – mondta Pozsgai Gábor rovarkutató, a harlekinkaticákat monitorozó program, a Harlekin Projekt vezetője.

Várják a bejelentéseket
Pozsgai szerint a harlekinkaticát a magyar faunából valószínűleg már nem lehet kiirtani, mert ha ez sikerülne is, akkor a határon túlról minden bizonnyal könnyedén újra betelepülne. A gyérítés némileg segíthet az őshonos fajokon, de hogy ez a gyakorlatban mennyit használ, azt a szakértő szerint nem lehet tudni.

A védekezés miatt fontos, hogy nyomon kövessék az idegen faj terjedését, és hatását a hazai katicákra. Erre a célra jött létre 2008-ban Pozsgai vezetésével a Harlekin Projekt, amelyet a nagy-britanniai önkéntes alapon működő monitorozó rendszerek mintájára hoztak létre.

Az azonosításhoz fontos, hogy a kutatók fényképet is kapjanak az állatokról. A kép mellett lényeges még a megtalálás helyszíne (akár GPS koordinátával) és időpontja is. A kutatók számára azonban nemcsak a harlekinkaticák előfordulási adatai fontosak, de az őshonos fajoké is, ezért bármilyen katicafajról várják a bejelentéseket.