Tenczer Vilmos tizenhárom éves korában állt be harcolni az 1956-os forradalmárok közé. A fiatal gyerek alapélménye volt, amikor a családját kitelepítették, vagy amikor az apja hazatért a szovjet hadifogságból. Az iskolában rendre kivételeztek a pártfunkcionáriusok gyerekeivel, akik kevesebb tudással is jobb jegyet kaptak. A fiút ez folyamatosan frusztrálta, amit sporttal és a Szabad Európa Rádió hallgatásával vezetett le.

Október 23-án nagybátyjával és focis társaival együtt sietett a városba, miután a tüntetések híre eljutott hozzájuk. Ott volt a Bem téren és Rádiónál is. Látta az első lövéseket, és egy ponyvás teherautóból maga is gépkarabélyhoz jutott. Hajnalban hazatért aggódó édesanyjához. A következő napokban az újpesti rendőrség fegyverosztásánál jutott újra fegyverhez. A parlamenti sortűzet az árkádok alól nézte végig, utána idősebb focistársaival, egy a második világháborúban felderítő főhadnagyként harcoló katona vezetésével kommandót alakítottak. Folyamatosan harcoltak a szovjet tankok ellen, sebesülteket szállítottak Észak-Pesten. A Szentmihályi úton üzemanyagszállítmányt is raboltak az oroszoktól. A forradalom leverésekor a Bakonyig menekültek, és csak november tizenötödikén tért vissza a fővárosba.

Az alig tizenöt éves Vilmost csak 1957-ben tartóztatták le és vitték a Markó utcába, ahol módszeresen kínozták. A fogházban készült Kossuth-címeres tetoválása is, amiért a börtönőrök félholtra verték. Végül három év javítóintézetet kapott. Amnesztiával szabadult. A szabadulás után visszatért sportolni, de múltja miatt sosem lehetett profi bokszoló. Egyszer egy edző azt mondta neki: “Ha a címer felé varratsz egy vörös csillagot, engedünk versenyezni!”