Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2014. Október 18. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Beindult a lakáshitelezés

Beindult a lakáshitelezés

Kezd magához térni a lakáshitelezési piac, idén hosszú ideje először érdemi növekedésre számíthat, a lakásépítések száma ugyanakkor még nem nő - számol be a Napi Gazdaság. Az újság pénteki cikkében ismerteti: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az év első nyolc hónapjában országosan nagyjából 65 százalékkal volt erősebb a lakáshitelezés, mint ugyanebben a periódusban tavaly, amit megerősítenek a pénzintézetek is, amelyek 60-300 százalékos bővülésről számoltak be a lapnak.

A CIB Banknál a második negyedévében az első negyedévhez viszonyítva több mint 60 százalékkal nőtt az új folyósított lakáshitelek állománya, a harmadik negyedévben pedig a növekedés mértéke ennél is nagyobb volt. Az UniCreditnél szeptember végéig a lakáshitel-folyósítások darabszáma több mint 30 százalékkal nőtt, volumene pedig mintegy 60 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az OTP-nél 50 százalékkal nőtt a kereslet, míg a Sberbank 300 százalékkal növelte folyósításait az előző évhez képest.

Mindez több tényezőnek köszönhető. Egyrészt elterjedt az a nézet, hogy a mostani szinteknél már nem lesznek alacsonyabbak a lakásárak, így azok, akik eddig további árcsökkenésre spekuláltak vagy eddig nem mertek belevágni a vásárlásba, végre lépnek. A kamatszint, ami a jegybank kommunikációja szerint tartósan alacsony marad, több szempontból is támogatja a lakáshitelpiacot. Egyrészt vonzóbbá teszi a hiteltermékeket az óvatosabb ügyfelek számára is, másrészt a betéti kamatok látványos visszaesésével az ingatlanbefektetés kezd újból vonzó lenni - írja az újság.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink