Hírek
2014. November 21. 11:47, péntek |
Külföld
Forrás: http://www.nlcafe.hu
A városlakók apró házakat építettek azoknak, akiknek nincsen
Nem várták meg, amíg a városvezetés megoldja a problémát, maguk kezdtek el segíteni a hajléktalanokon.
Majdnem negyedmillióan osztották meg a Facebookon azt a képet, amin néhány fészernyi méretű házikó látható egymás mellett.
A kis házakban az a különleges, hogy az amerikai Madison lakói építették őket önkéntes munkában a helyi hajléktalanoknak. Ők úgy gondolták, hogy az alvásblokkoló tüskék helyett jobb lenne azon ügyködni, hogy segítsenek az elesetteknek kimászni a bajból.
A házakhoz ezért kis közösségi kert is tartozik, van lehetőség tisztálkodásra és ruhamosásra.
Az átadót november 15-én tartották, és egyelőre 9 aprócska ház áll, miközben a városban több mint 3000 hajléktalan él, de nagyon úgy néz ki, hogy lesz folytatás.
Az ötletet ugyanis a társadalmi igazságtalanságok, a gazdasági egyenlőtlenség ellen rendszeresen tüntető Occupy mozgalom helyi aktivistái vitték el a megvalósításig. Ehhez nemcsak helyi civil szervezetekkel fogtak össze, de a városi vezetéssel is jó kapcsolatot alakítottak ki, most pedig abban bíznak, hogy elég adomány érkezik be ahhoz, hogy a Kicsi falu (Tiny Village) nevű lakóközösség valóban működni tudjon.
Úgy néz ki, az ötletre máshol is ráharaptak, a hírek szerint hat másik amerikai városban készülnek hasonlót építeni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.