A hetedik földrész

Az Antarktiszt alig 300 éve fedezték fel, azóta viszont egyre közelebb jutnak a kutatók a déli szélesség 55. fokától délre fekvő titokzatos földrészhez. Az például, hogy a másik nevén Déli-sarkvidék nem összefüggő kontinens, hanem két fő részből (Nyugat-és Kelet-Antarktiszból, amelyeket egy hatalmas szoros választ el) áll, csak a 20. század közepén vált ismertté. A földrész elnevezése egyébként a görög antarktikosz szóból ered, jelentése "az Arktisszal szemben", és magába foglal az Antarktika kontinensen túl számos szigetet is. Éghajlata rendkívül száraz, ezért szokás a világ legnagyobb sivatagának is "becézni".

Területe mintegy 14,2 millió kilométer, vagyis Ausztrália és Óceánia mellett Európánál is nagyobb; a kutató-expedíciók személyzetét leszámítva lakatlan. Államformája nincs, egy nemzetközi egyezmény alapján irányítják, ám területi igényt fogalmazott meg Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Nagy-Britannia, Norvégia és Új-Zéland is.

Az Antarktisz a legjegesebb földrész, jelenlegi legnagyobb jégvastagsága 4775 méter; szárazföldi jégtakarója hozzávetőlegesen 33,6 millió évvel ezelőtt, az oligocén földtörténeti korban keletkezett. A kontinens maximum 5 százalékot kiadó jégmentes területeinek nagyobb része köves tundrával borított parti vagy partközeli oázis - amely az antarktiszi élet színtere -, kisebb része pedig sziklabukkanás és magas hegyvonulat.

A globális felmelegedés hatása az Antarktiszra

Számos kutatás irányul arra, hogy kiderítse miért olvad az Antarktisz jege, és ennek milyen következményei lesznek a többi földrész (lakosaira) is. Napjainkban ugyanis a jégtömb fölött nagy magasságban mért levegő-hőmérsékletek gyorsabban emelkednek, mint bárhol máshol a Földön, ennek eredményeként pedig a Kelet-Antarktisz teljes mennyisége csökken. A témában több közelmúltbeli antarktiszi kutatás is áttörést hozott.

Az Antarktika egyes részein végbemenő nyári jégolvadás mértéke tízszer intenzívebb volt a korábbi fél évszázadban, mint bármikor az elmúlt ezer év során - derült ki például egy ausztrál és brit kutatók által nemrégiben publikált tanulmányából, amely szerint globális felmelegedés következtében lezajló erősebb jégolvadások felelősek az Antarktisz területén a közelmúltban tapasztalt gyorsabb gleccserjég-vesztésért és a selfjegek (vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegek) egy részének drámai feltöredezéséért. A kutatást vezető Nerille Abram szerint "ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a klíma és a környezet is változik az Antarktika egyes részein".

Pálmafák éltek az ősidőben a jeges kontinensen

A terület ősi éghajlatát kutatva a tudósok megdöbbentő felfedezést tettek: 52 millió évvel ezelőtt sűrű trópusi erdő boríthatta a ma nem éppen a barátságos klímájáról ismert kontinenst. Egy 2012-ben elemzett mintákban - amelyet a tengerfenék alól, ezer méteres mélységből hoztak fel német tudósok - ugyanis pollenre és spórákra, tehát egy trópusi-szubtrópusi esőerdő nyomaira bukkantak. Akkoriban a mainál 50-60 Celsius-fokkal melegebb volt, ezt pedig a légkör magas, a mainál kétszer akkora szén-dioxid-tartalma és a meleg tengeráramlatok okozták. Szinte hihetetlen, de ahol ma a földrészt borító jégmező a tengerbe nyúlik, számos kifejezetten melegkedvelő növény élt, mint például pálmák és a majomkenyérfa elődei. A rendkívül enyhe klímára utalnak még a talajbaktériumok nyomai is.

Az ősi éghajlati viszonyokból kiindulva a kutatók nem festenek túl optimista képet a jövőt tekintve: "Ha változatlan ütemben halad a szén-dioxid-kibocsátás a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével, néhány évszázadon belül újra elérjük az akkori légköri koncentrációt" - fogalmazott Jörg Pross paleontológus. Ennek pedig meg is lesznek a maga következményei: a jégtömegek olvadásának üteméből ítélve a tengerek vízszintje 70-80 méterrel is megemelkedik. Pross szerint így Észak-Németországot elárasztja majd a víz és az amerikai keleti part is teljesen víz alá kerül, a New York-i Szabadság-szoborból mindössze húsz méter látszódhat ki.

Zöldül az Antarktisz

Úgy tűnik azonban, hogy a Déli-sark felmelegedésének van előnye is: az egyre enyhébb nyarakon kizöldül; két őshonos növénye közül az egyik, az antarktiszi sédbúza (Deschampsia antarctica) ugyanis az elmúlt ötven évben terjeszkedést mutatott. Mivel a sédbúza egy "szuperhatékony" folyamat során előnyére fordítja a talaj felmelegedésekor felszabaduló nitrogént, lehetővé teszi a növény kifejlődését a rövid antarktiszi nyár alatt, ezen túl pedig segítheti az embert új típusú trágyák kifejlesztésében.

27 év óta először csökkent az ózonlyuk mérete

Újabb bizakosásra okot adó hír pedig, hogy a meteorológusok legfrissebb mérései szerint egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk. Gert König-Langlo, a német Neumayer III. Antarktisz-kutatóállomás vezetője júniusban számolt be arról, hogy három éve észlelhetők a "gyógyulási" folyamat jelei. A javuló ózonértékek hátterében a szakember szerint a fluor-klór-szénhidrogén-gázok felhasználásának világszintű tilalma állhat. Míg 2006-ban, az akkori déli-sarkvidéki tél után az ózonlyuk több mint 27 millió négyzetkilométeres volt, addig 2012-re mérete 18 millió négyzetkilométerre csökkent. Az ózonlyuk elemzéséhez a német kutatók 27 éve hetente végeznek ballonos méréseket.

írta: Streit Nóra