Hogyan került kapcsolatba ezzel a területtel?

John Virapen: 1968-ban kerültem a gyógyszeriparba.

A több mint 35 év alatt a gyógyszergyártás szinte minden területén: a klinikai kutatás, a termékkereskedelem és az eladás folyamatában megfordultam. 1980 és 1988 között az Eli Lilly gyógyszeripari óriásvállalat svédországi vezérigazgatójaként dolgoztam.

Bennfentesként az elsők között találkozott a gyógyszeripar rejtett titkaival és az emberek megtévesztését célzó stratégiákkal. Milyen bizonyítékokat tud felmutatni a vádak igazolására?

John Virapen: Vannak bizonyítékaim. Munkám során az összes levelet és ügyiratot archiváltam. Vannak tehát dokumentumaim arról, hogyan vesztegettünk meg orvosokat, azáltal, hogy „üzleti utazásra” hívtuk őket a Karib-szigetekre; vagy hogyan fizettünk le gyógyszerkutatókat, hogy számunkra, és a termékeink számára kedvező írásokat jelentessenek meg a legnevesebb tudományos folyóiratokban. Továbbá egy – a Gyógyszer-engedélyezési Hivatalnál dolgozó – orvos beleegyező levele is a birtokomban van, mely igazolja, hogy pénzt fogadott el tőlem.

Úgy tűnik, mintha a gyógyszeripari csalások korábban nem okoztak volna problémát. Miért csak most született meg ez a könyv?

John Virapen: Miután az Eli Lilly-től elbocsátottak, maradtam a gyógyszeripar területén. Nem volt más lehetőségem. Jó fizetésem volt, drága autót vezettem és luxushotelekben aludtam. Míg egy nap teljesen váratlanul szívinfarktusom lett. Megnősültem és visszamentem Németországba. Továbbra is egy gyógyszervállalat munkatársa voltam, máshoz nem is értettem. Gazdag, nyugodt életünk volt egészen addig, amíg a feleségem terhes lett. Akkor lehetőségem volt közelről megismerni a német egészségügy problémáit, hiányosságait. Elkezdtem kutatni a témában, és rengeteg információra bukkantam arról, hogy a Prozac® és a hasonló összetételű gyógyszerek milyen komoly mellékhatásokkal rendelkeznek. Megdöbbentem, amikor azt láttam, hogy a hiperaktív gyerekeket pszichotróp szerekkel kezelik, amelyekről senki sem tudja előre megmondani, milyen következményekkel járnak.

Mennyire jelentenek veszélyt ezek a szerek?

John Virapen: A gyerekeknek nincs szükségük pszichotróp gyógyszerekre, csak azért, mert nem tudnak nyugodtan ülni az iskolában. Gyerekként én is hiperakvtív voltam.
Ma azt gondolom, a pszichiáterek betegségeket találnak ki, hogy eladják a gyógyszereket. Számukra nem fontos a páciens gyógyulása, hisz ha krónikus betegeket kezelnek, még több gyógyszert írhatnak fel. Valójában csak a tüneteket kezelik, nem pedig a betegséget, s amikor már nincsenek tünetek, újakat találnak ki…

Tehát a saját gyermekét szerette volna megvédeni?

John Virapen: Igen, de itt nem csak az én fiamról van szó. Bennfentesként olyan információkkal rendelkezem, amelyekről úgy gondolom mindenkinek tudnia kell.

Mindez hogy egyeztethető össze azzal, hogy még mindig a gyógyszeriparban dolgozik?

John Virapen: Én nem ellenzem a gyógyszergyárakat, hisz szükségünk van a kutatók tudására, felfedezéseire, viszont elítélem a korrupciót és a csalást, amelyek megtévesztik az embereket, és veszélyeztetik az életüket.

Ön szerint milyen változásokra lenne szükség?

John Virapen: Betegek, és egészségesek millióinak kell rájönniük, mi folyik a háttérben. Nem hunyhatunk szemet a csalások felett: nem fogadhatjuk el feltétel nélkül azt a gyógyszert, amit az orvosok felírnak nekünk. Szigorúbb szabályzásra és ellenőrzésre van szükség, a gyógyszeripar és a hivatal sok esetben teljesen figyelmen kívül hagyja a következményeket. Ezt tettem én is Svédországban, s most – külső szemlélőként – ugyanezt látom.

Részlet a könyvből:

„Az idősebb Forsyth nagyra törő ember volt. Vagy negyven éven át autókat adott el Kaliforniában, valamint földeket autópálya-építésekhez. Az üzlete a Los Angeles-i repülőtér mellett volt. Amikor a repülőtér terjeszkedett, sok pénzt kapott a tulajdonáért.

Azután nyugdíjba ment. Elég pénze volt ahhoz, hogy örüljön az életnek, és olyasmiket csináljon, amikre addig volt ideje. [...]

1992 szeptemberétől azonban Forsythnak pánikrohamai támadtak. Az orvosa felírt valamilyen gyógyszert, ám az nem használt. A férfi korábban stresszes életet élt, és egy időben az itallal is gondjai voltak. Megesküdött rá, hogy többé egy csepp alkoholt sem iszik, de kissé nyugtalan volt, hogy olyan gyógyszert kell szednie, amely módosítja a tudatát. Azonban olyan ember volt, aki betartja az orvos utasításait, ám ez sem segített.

- Próbáljunk ki valami mást – mondta az orvosa, és Prozac®-ot írt fel.

Forsyth jóhiszeműen kezdte szedni a tablettákat. Már egy nap után észlelte a gyógyszer csodás hatását. Feldobottnak érezte magát. Eltűntek a viharfelhők a feje fölül. Először tudott örülni Hawaii kék egének. Felhívta az orvosát, és azt mondta neki, hogy 200%-kal jobban érzi magát.

A következő napon azonban az orvos újabb telefonhívást kapott. Forsyth fia telefonált. Azt mondta, hogy az apja szörnyen megváltozott. Bár korábban alig volt kórházban, mégis felvételét kérte a pszichiátriai klinikára. Egy hetet töltött Oahu, a szomszédos sziget orvosi központjában, ahol az orvosok továbbra is adták neki a Prozac®-ot.

1993. március 3-án, a gyógyszer szedésének tizenharmadik napján Forsyth elhagyta a klinikát, és hazament. A férfi és a felesége azt tervezte, hogy a következő néhány napon a fiukkal bálnalesen fognak részt veenni. Mivel nem kerültek elő, Bill a szülői házhoz ment, ahol vérfürdő fogadta.

Éjszaka vagy a kora reggeli órákban az apja megölte az anyját vagy tizenöt késszúrással, majd egy fogazott konyhakést rögzített egy székhez, és felnyársalta vele magát.

Ez csupán egy a számtalan történet közül, de jellemző példa arra, hogy a fluoxetin és a többi új, depresszió elleni szer mit okozhat. A különlegesség ezúttal az, hogy teljesen normális és egészséges embereken lesz úrrá a gyilkossági őrület. Ez az, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez okozza a rémálmaimat. Félelmetes, hogy a tudat milyen változásokon mehet keresztül, ilyen szörnyű tetteket okozva.

Hogyan változhat meg ilyen rövid idő alatt és drámaian valakinek az életszemlélete, hogy elhatárolja magát mindattól, amit valaha fontosnak tartott? Hogyan fordulhat elő, hogy az emberi kapcsolatok és a legegyszerűbb érzések oly hirtelen megváltozzanak?

És miért akar valaki ebből pénzt csinálni? Én nem vagyok a pénzszerzés ellensége. De ilyen áron?

Amikor David Healy vizsgálni kezdte Forsyth esetét, minden világossá vált számára. Forsythnak semmilyen pszichiátriai kórelőzménye nem volt. Öngyilkossági késztetései sem voltak. Ami vele és a feleségével történt az utolsó éjszaka, teljesen ellentétben állt a jellemével. Senki sem láthatta előre, és senki sem értette. Healy egyre inkább meggyőződött arról, hogy a Prozac® idézte elő Forsyth gyilkosságát, majd öngyilkosságát.

A Lilly belső dokumentumai szerint a problémát 1978-ban fedezték fel. Augusztus 2-ai dátummal ez olvasható:

„Bizonyos számú mellékhatás akadt… Némely betegnél pszichózis alakult ki… más betegeken nyugtalanságérzés és álmatlanság mutatkozott."

De már tíz nappal korábban is ismeretes volt: „Némely beteg súlyos depressziója néhány nap alatt erőteljes nyugtalanságba csapott át… egy esetben abba is kellett hagyni a szer alkalmazását."

Ettől kezdve a fluoxetinnel végzett kísérletekben részt vevő összes beteg nyugtatót kapott, hogy megelőzzék az izgatottságát. Amikor azonban a fluoxetint tartalmazó gyógyszer forgalomba került, erre vonatkozóan semmilyen figyelmeztetés vagy javallat nem látott napvilágot. Nem volt benne a betegtájékoztatóban sem. Ha ugyanis ilyen óvintézkedésre hivatkoznak, ki vett volna ilyen gyógyszert?

Egy ilyen gyógyszer használatához jól képzett szakemberekre van szükség, akik nem feledkeznek meg a különleges elővigyázatossági intézkedésekről. Ilyesmi azonban csak ritkán fordul elő."

(Forrás: Planet-Interview)