Városlista
2020. július 11, szombat - Nóra, Lili

Hírek

2019. November 15. 08:05, péntek | Bulvár
Forrás: infovárosok

A magyar szépségek Tunéziában is hódítottak

A magyar szépségek Tunéziában is hódítottak

Iszak Eszti szenvedélyes világutazó, aki sorra pipálja képzeletbeli földgömbjén a szebbnél szebb helyszíneket.

Bár eddig Tunézia kimaradt a sorból, nem rég ezt is pótolta, az észak-afrikai országban pedig nem csak a Miss Balaton tanácsadója, de a verseny két udvarhölgye is most járt először.

A mediterrán helyszín lenyűgözte a magyar szépségeket, így rengeteg élménnyel tértek haza, egyikük számára pedig nem mindennapi meglepetés tette még emlékezetesebbé az utazást.

A Miss Balaton 2019 augusztusi fináléján az elmúlt évekhez megszokottan ismét gyönyörű lányok léptek színpadra, hogy a zsűri és a közönség előtt bizonyítsák, megérdemlik a királynői címet. Végül a tizenkét versenyző közül Balogh Eleni fejére került a korona, míg Kulin Brigitta az első, Lakatos Annabella pedig a második udvarhölgyként szintén megannyi nyereménnyel ünnepelhetett. A második és harmadik helyen végzett szépségek a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából nem rég Tunéziában jártak, ahonnan épp csak pár nappal korábban tért haza a verseny tanácsadója, Iszak Eszti is.



Lakatos Annabella és Iszak Eszti szívét is egyaránt Sidi Bou Said ejtette rabul. „Egy valódi kis ékszerdoboz a tenger mellett, aminek a hangulata és a különleges építészeti stílusa elbűvölő. A város arról híres, hogy a lakói egy rendelet alapján csakis a kék és a fehér színt használhatják, ha a házak falainak és ajtajainak festéséről van szó. Állítólag valahol egy sárga kapu is látható, amit sajnos nekem nem sikerült megtalálnom, de majd legközelebb! – árulta el a Miss Balaton tanácsadója, Iszak Eszti, aki mindenképp szeretne még visszatérni a mesebeli helyszínre. Lakatos Annabella édesanyjával repült a mediterrán országba, ahol igazi anya-lánya utazáson vettek részt, és sikerült maximálisan feltöltődniük, aktív időtöltés mellett pedig természetesen a tengerparti fürdőzést sem hagyták ki, mielőtt visszatértek a novemberi hidegbe.

A legemlékezetesebb utazás azonban minden bizonnyal Kulin Brigitta útja volt, aki párjával utazott Tunéziába. „8 éve vagyunk együtt a párommal, akit most már büszkén nevezek a vőlegényemnek. A nyolcadik évfordulónk napja is az utazásra esett, de egyáltalán nem számítottam arra, hogy felteszi nekem a nagy kérdést. Természetesen mindennél boldogabban mondtam igent. Tunézia lenyűgözött minket, számunkra ez az ország örökre egy különleges helyszín marad, így nem kérdés, hogy a jövőben is szeretnénk majd visszatérni még ide” – mesélte Kulin Brigitta, aki igazán izgalmas évet tudhat maga mögött, hiszen augusztusban elnyerte a Miss Balaton 2019 első udvarhölgyének járó címet, Tunéziában pedig menyasszony lett.

A Miss Balaton csapata hamarosan újra találkozik, hiszen november végén a Miss Balaton Winter Party-n együtt emelik poharukat a 2019-es évre.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 11. 13:38, szombat | Bulvár

Óriási bírságot kapott egy angol labdarúgó

Oli McBurnie, az angol élvonalban szereplő Sheffield United labdarúgócsapatának játékosa ittas vezetésért 28 500 fontos (11,2 milliós forintos) bírságot kapott.

2020. Július 11. 09:08, szombat | Bulvár

Nőtt a világ dollármilliomosainak összesített vagyona tavaly

A világ dollármilliomosainak összesített vagyona tavaly 8,6 százalékkal 74 ezer milliárd dollárra nőtt a Capgemini pénzügyi tanácsadó cég éves jelentése szerint.

2020. Július 10. 14:07, péntek | Bulvár

Vízbe fulladt a hatóságok szerint a Glee - Sztárok leszünk! eltűnt színésze

A hatóságok szerint vízbe fulladhatott Naya Rivera, a Glee - Sztárok leszünk! című tévésorozat 33 éves színésze, aki szerdán tűnt el a Los Angelestől északnyugatra fekvő Piru-tavon, ahol kisfiával csónakázott.

2020. Július 08. 15:02, szerda | Bulvár

Jude Law játssza Hook kapitányt az új Pán Péter-filmben

Jude Law játssza Hook kapitányt a Disney új Pán Péter-filmjében - számolt be róla a The Hollywood Reporter.